Az év természetfotósa 2020 - kiállítás a Váci Mihály Kulturális Központban
Pintér Csaba: Légivadász c. képe nyerte meg „Az év természetfotója 2020-ban” címet (Fotó: internet)

Az év természetfotósa 2020 pályázatának képeiből látható válogatás május 27-től június 27-ig a Váci Mihály Kulturális Központban. 

A „Lenergy – Az Év Természetfotósa 2020”, a korábbi megmérettetésekhez hasonlóan, ezúttal is izgalmas versengést hozott. A pályázat csaknem 30 éves történetében most érkezett a legtöbb kép: 4114 db. Az értékes, komoly szakmai elismerést jelentő díjakért az utolsó fordulóban 111 mű versengett. A díjakat 2020. november 3-án online díjátadó keretében adták át. Dr. Kalotás Zsolt a zsűri elnöke elmondta: „Több, mint két évtizede veszek részt a naturArt – Az Év Természetfotósa pályázatra beérkezett képek zsűrizésében, és az ott szerzett tapasztalataim alapján, valamint zsűritársaim velem megegyező véleményét is tolmácsolva bízvást állíthatom, hogy a 2020. évi pályázatra beérkezett fotóanyag minden eddiginél színvonalasabb.” (Forráshttp://www.nhmus.hu/hu/kiallitasok/idoszaki_kiallitasok/ev-termeszetfotosa-2020)