Az első osztályban indul a Rally II bajnoka, Trencsényi Vince az EB futamon is rajthoz áll

Sikeresen szerepelt a tavalyi idényben a Trencsényi Vince-Pannuska Dávid rally kettős. A nyíregyházi páros megnyerte kategóriájában a bajnokságot, 2020-ban pedig a Rally EB magyarországi futamán is szeretnének bizonyítani. 

2019. novemberében a brit Chris Ingram örülhetett a Rally EB nyíregyházi futamának végén. A brit pilóta drámai verseny után szerezte meg a bajnoki címet. A nemzetközi szövetség elégedett volt a szervezéssel, ezért 2020-ban is a záróverseny a szabolcsi megyeszékhelyen lesz. November 6-8 között ismét felbőgnek majd a motorok, és a tavalyi évhez hasonlóan helyi párosoknak is szurkolhatunk. Trencsényi Vince számára is az egyik főverseny az EB futam lesz idén, azok után, hogy 2019-ben Pannuska Dáviddal megnyerték a Rally II-es bajnokságot. Az elmúlt évben már belekóstoltak, milyen a nemzetközi mezőnyben indulni, és a Nyíregyháza Rallyn közel álltak ahhoz, hogy kategóriájukban dobogón végezzenek. 

- Nagy előrelépés volt számunkra, mivel a Rally II-ben 80 km a versenytáv, az EB-n pedig 170 km-t autóztunk. De nagyon jól sikerült, a negyedik helyen végeztünk kategóriánkban, ami kis szerencsével lehetett volna jobb is, de egy defekt megfosztott minket a dobogótól. A belvárosban versenyezni viszont hatalmas élmény volt, nyíregyháziként itt nőttem fel, és jó volt hazai közönség előtt versenyezni – mondta Trencsényi Vince rally versenyző.  

Trencsényi Vince a következő évet már az első osztályban kezdi. A gyári versenyautó marad, van még benne tartalék, és szeretné ezt kiautózni a pilóta. A 2020-as Rally EB időn nyolc futamból áll, és március végén az Azori-szigeteken kezdődik. Majd többek között a Kanári-szigeteken, Lettországban, Rómában, Lengyelországban és Cipruson folytatódik. A Rally Hungary során a tervek szerint ismét lesz egy nyíregyházi gyorsasági szakasz is, mely során a belvárosban kijelölt útvonalon versenyeznek a pilóták. Elképzelhető, hogy a bajnoki cím ismét Nyíregyházán dől majd el. Gyorsasági szakaszokat idén is rendeznek majd a Zemplénben is, ahol szintén több ezren voltak kíváncsiak az autókra.