Az ellenzékiek sajnálják, hogy elmaradt az előterjesztésük tárgyalása

A jobbikos Lengyel Máté felvezetésül arra utalt, hogy január elsejétől életbe lépett a munka törvénykönyvének módosítása, ezzel kapcsolatban nyújtottak be az ellenzéki képviselők közösen egy előterjesztést három határozati javaslattal. Ebben az önkormányzati, valamint az itt bejegyzett és működő cégeket kérnék, hogy ezt ne alkalmazzák, illetve az országgyűlési képviselőket arra, hogy nyújtsanak be parlamenti módosító javaslatot a megszüntetéséről. A képviselő nem érti, miért kellett ezt levenni a napirendről. Babosi György Momentumos városi elnök szerint tényleges dolog a négyszáz órás túlóra lehetősége. Hunyadi János DK-s képviselő azt mondta, a törvény keretjellegű, s ezzel arra akarták felhívni a figyelmet, nem feltétlenül kell alkalmazni, hanem lehetőség, hogy élnek-e vele. Póka Imre, a Függetlenek Egyesülete képviselője úgy látja, elegáns lett volna megtárgyalni a napirendet. Lövei Csaba képviselő szerint ez extrém esetben ötven szombatot is jelenthet. Jeszenszki András szocialista képviselő azt monda, bátran napirendre tűzhették volna, hogy megtárgyalják, aminek elmaradását sajnálják.

Jeszenszki András, MSZP-s önkormányzati képviselő kiemelte:

A közgyűlés önmaga egy politikai testület, hiszen a közgyűlés politikai választások útján jön létre, politikai pártok alkotják, frakciók, különböző politikai szervezetek, és egyébként a helyi szintű városi politizálásnak a színtere a közgyűlés. Éppen ezért egy ilyen fajsúlyos kérdésnek, mint például a négyszáz órás túlmunkának a kérdése, igenis helye van Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének a falai között.