Az egész országot el tudja látni a nyíregyházi Color Pack Zrt. saját arcvédő pajzsokkal

Az egész országot el tudja látni a nyíregyházi Color Pack Zrt. saját arcvédő pajzsokkal
Fotó: Szarka Lajos

Az egész országnak szeretne segíteni a Color Pack Zrt. A nyíregyházi nyomdaipari vállalkozás a múlt héten hívta fel a figyelmet magára azzal, hogy 3000 darab saját fejlesztésű arcvédő pajzsot adományozott az önkormányzati fenntartású Egészségügyi Alapellátási Igazgatóságnak. A mindennapos védelmet nagyban segítő eszközök iránt megnőtt az érdeklődés, így most olyan vállalatokat keresnek, akik finanszíroznák az anyagköltséget, az előállítás terheit ők továbbra is vállalják. A speciális, többször használatos, polietilén arcvédő pajzsból akár naponta több tízezer darab készülhet Nyíregyházán, várják a cégek jelentkezését az ország minden részéből.

 

Tévézés közben ugrott be a formatervezőnek

A Color Pack Zrt. konstruktőre, Koncz Gergő részletesen bemutatta a Nyíregyházi Televíziónak az általa fejlesztett arcvédő pajzs frissen elkészült, négy újabb darabját. A formatervezést is végzett szakember azt mondja, egy vasárnap délutáni tévézés közben kattant be az ötlet, ami egyből a tervezőgép elé vonzotta, s másodjára meg is alkotta az eszközt, amelynek sokszorosítására azonnal bólintott a cégvezetés.

Sok előnye van a saját fejlesztésű pajzsoknak

– Úgy gondoltam, hogy kialakítom azt a saját arcvédő pajzsot, ami a gyári kapacitásunknak teljes egészében meg tud felelni. Így egy olyan pajzsot fejlesztettem ki, amit könnyen tudunk gyártani, nagy mennyiségben, olcsó az előállítása és a szállítása is rendkívül kedvező, emellett kis helyen elfér, könnyen lehet raktározni – utalt az előnyökre.

Ezernyi, akár egy asztalon

Néhány köteg például több száz darabot tartalmaz, ami óriási előny: egy egészségügyi intézményben nem terheli a raktárat, akár egy íróasztalon is elfér sok ezer belőle. A felrakása is egyszerű a többször használatos, 500 mikronos, az arc jelentős részét takaró polietilén fóliának, könnyen és gyorsan össze lehet állítani.

Jók a visszajelzések

Nagyon egyszerű összerakni a hajtásélek és bedugófülek segítségével – amit a kamerának be is mutatott Koncz Gergő –, ráadásul akár különböző méretre, így nem csoda, ha biztatóak az első visszajelzések.

Példa a jó hozzáállásra

Április 17-én adta át az első ezer darabot a tervezett háromezerből a cég vezérigazgatója az önkormányzatnak, az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóságnál azonnal használni is kezdték. A polgármester akkor azt mondta, ez egy újabb szép példája a nyíregyházi vállalkozók hozzáállásának, a közösség összefogásának, erejének.

Lehetőség arra, hogy segítsenek

A Color Pack Zrt. vezérigazgatója, Zsukk László úgy fogalmazott, ez egy lehetőség számukra, hogy támogassák a közösséget ebben a veszélyhelyzetben, s bár pénzbe kerül nekik, de megéri az áldozat az egészségért. – Nagyon sok emberrel, nagyon sok céggel állunk kapcsolatban, látjuk, hogy ez milyen nyomot hagy a gazdaságban, az emberek életében. Ez egy szuper lehetőség arra, hogy segítsük valamennyire az ő életüket. Nekünk a technológiánk ezt teszi lehetővé, mi így tudunk segíteni, és ezt meg is tesszük.

Ráadásul könnyű is

Zsukk László hozzátette: kizárólag karitatív jellegben gondolkodnak, így ez csak átmenetileg válik a termékportfóliójuk részévé. Ráadásul nem is szabad összehasonlítani a professzionális pajzsokkal, bár a már említett előnyök, a méret, a tárolás, a szállíthatóság, az anyagköltség mellett az sem elhanyagolható, hogy ez az úgynevezett 2.0-s, felül zárható változat kifejezetten kényelmes is. Szemben a piacon lévő, akár fél kilós felszerelésekkel, itt csupán néhány grammról beszélünk, így a viselője gyakran el is felejtkezik róla, és enni kezd vele...

Várják a vállalkozók megkeresését

A vezérigazgató jelezte: már vannak érdeklődők s készek akár az egész országot ellátni vele, csak az anyagköltséghez kérnek hozzájárulást. – Az elmúlt egy-két hét sikerén felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy szeretnénk ezt országos szintűre kiterjeszteni. Keressük azokat a vállalkozásokat, multinacionális cégeket, akik nagyon hasonlóan gondolkodnak, mint mi és szeretnének szerepet vállalni a kialakult helyzet enyhítésében, tompításában. Abban kérjük az ő támogatásukat, hogy az anyagköltséget finanszírozva, a Color Pack az előállítást megoldva, az egész országot el tudjuk látni ilyen arcvédő pajzsokkal – Zsukk László vezérigazgató, Color Pack Zrt.

Akár óránként tízezer darab is készülhet

A mintakészítő szobában manufakturális jelleggel két perc alatt készül el belőle egy darab, viszont a cég felkészült a nagyobb volumenre is igény esetén, amelyre két gépet is be tudnak állítani, hogy térítésmentesen segítsenek. Az úgynevezett stancgépek óránként akár tízezer darabot is le tudnak gyártani a társadalmi felelősségvállalás jegyében.

Csak a minimális anyagköltséget kérik

A kapacitás tehát rendelkezésre áll, mostantól nyitva az ajtó azok előtt, akik a nyíregyházi fejlesztéssel, csupán az alacsony anyagköltségért cserébe szeretnék ellátni térségüket a jól vizsgázó, többször használható, biztonságot adó, polietilén arcvédő pajzzsal.