"SUNSHINE-NYÍKSE - MAFC MARTOS 69-43 (19-13; 12-10; 10-11; 28-9)
Nyolc pontos előnyt szereztünk a héten a MAFC Martos otthonában, az azonban kosárlabdában nem előny.
ár apró sérülése, mely kétségessé tette a játékát.
A feszültség érezhető volt a Bánki iskola csarnokában.
Görcsösen is kezdtek a csapatok, de a 4. percben a vendégek vezettek 3 ponttal. Fej-fej mellett, kevés dobott kosárral haladt a negyed. A 7. percben aztán Savic dupláival, Asztalos büntetőivel és Vida a támadó idő lejártát jelző dudaszó pillanatában, 8(!) méterről dobott triplájával megugrottunk. A negyed végén 19-13 -at mutatott az eredményjelző.
A második negyed megint csak feszült volt és szoros. Aztán az 5. percben egy 11-0 -ás etapot csináltunk Tisza és Savic tripláival és Tóth duplájával. 14 pontos előnynél (30-16) úgy tűnt nem lesz gond, még Savic is pihenőre vonult.
Látszott azonban, hogy a MAFC se adta fel, újra bejöttek 10 pont különbség alá. 31-23 a félidő vége.
A pihenő Asztalosnak és Tóthnak tett jót, mert a harmadik negyedben csak ők tudtak pontot szerezni. Igaz, összesen csak 10-et, míg az ellenfél 11-et, így az utolsó negyed előtt is maradt tíz pont alatt a különbség. (41-34)
Az eredményből is látszott a védekezés hibátlan, a támadás viszont most akadozott.
De, jött az utolsó, mindent eldöntő negyed, ahol már minden energiájukat mozgósítottak a csapatok. A vendégek rendre letámadtak szinte egész pályán, mi viszont így gyorsan tudtunk kontrázni. Kovács Tibor vezető edző jól cserélgetett és a csapat két “nagy szíve” Asztalos és Savic már a 7. percre 13 pontot dobott, hozzájuk pedig Tóth és Földesi ís csatlakozott, miközben vendég kosár csak három volt. Így három perccel a vége előtt, 18 pontos hazai vezetésnél jöhettek a fiatalok és azok akik nem játszottak még a mérkőzésen.
Ők pedig nem, hogy tartani tartották az előnyt, de növelték is. A mindig jól beszálló Vida most Savicot is jól helyettesítette és Skorcov valamint Zajácz két triplájával feltették az I-re a pontot:) és “kiütötték" a már kimerült ellenfelet. Fölényes 69-43 lett a vége.
NYÍKSE: Asztalos 20; Savic 20/12; Tóth 10; Földesi 3/3; Zajácz 3/3
Cserék: Vida 7/3; Skorcov 3/3; Tisza 3/3; Bíró -; Bolden -; Szilasi -
Vezetőedző: Kovács Tibor
Ezzel a négyes döntőbe jutott a Sunshine NYÍKSE
A mérkőzést követően a Keleti csoport aranyérmét vehette át a NYÍKSE és készülhet a jövő heti Final Four-ra, ahol az ország 50 NBII-es csapatából a legjobb négy küzd majd az NBI-be jutásért." - tudósított a meccsről a NYÍKSE.