Amiről az utcák mesélnek… – Sínek, álmok és villamosok – a nyíregyházi kisvasút aranykora
Századfordulós utazásra hív a nyíregyházi kisvasút története: egy korba, amikor a város és környéke fejlődését sínek, villamoskocsik és merész tervek formálták. A kezdeti nehézségek, a meg nem valósult álmok és a mindennapok apró konfliktusai mögött egy olyan közlekedési hálózat rajzolódik ki, amely évtizedeken át határozta meg Nyíregyháza és a környező települések életét.
A kisvasút a kezdeti nehézségeket legyűrve hamar népszerűvé vált, és jelentős utasforgalmat bonyolított le. Az üzemeltető részvénytársaság már az első évben engedélyt kapott a bővítésre. Az egyik elképzelés szerint a fővonal a város belterületén ágazott volna el, és a Pazonyi (ma Dózsa György) utcán át haladt volna Nyírpazony, Nyírtura, Sényő, Nyírtét, Nyíribrony, Ramocsaháza, Laskod, Petneháza és Nyírkarász érintésével Gyulaházáig. Ez azonban nem valósult meg – ellentétben a Bujtól leágazó, Balsáig vezető vonallal, amely Paszab, Bercel, Gáva és Vencsellő községeket érintette.
Közben a Részvénytársaság Villamos és Közlekedési Vállalatok Számára 1909-ben átvette az üzemeltetési jogot a Nyíregyházavidéki Kisvasutak Részvénytársaságától, és vállalta, hogy a balsai szárnyvonal megépítése mellett a Nyíregyháza-átrakó és Sóstó közötti pályaszakaszt villamos üzeművé alakítja át. A Buj (Herminatanya)–Balsa keskeny nyomközű vonalon 1911. augusztus 6-án indult meg a forgalom, míg a villamosközlekedés augusztus 7-én vette kezdetét egy 8,1 kilométeres pályaszakaszon.
Természetesen kezdetben akadtak nehézségek is. Dr. Jósa András a motoros kocsik teljesítményét kifogásolta; szerinte „az aradi Weitzer-féle gépgyár nem nagyon tett ki magáért, ezt kézzel foghatóan bizonyítják az utasok, akik kézzel tolják a minden lépten-nyomon elakadó vicit”. További problémát jelentett, hogy Sóstón hamar megteltek a kocsik utasokkal, így aki az utolsó járatról lemaradt, kénytelen volt más módon visszatérni a városba. A taligások konkurenciát láttak a kisvasútban és a villamosban, így érthető módon nem örültek megjelenésüknek. A közlekedési szabályok betartása sem mindig sikerült: gyakran lehetett olvasni – elsősorban a taligások figyelmetlenségéből fakadó – balesetekről, köztük halálos kimenetelű esetekről is.
A kisvasút fennállásának negyedszázados évfordulója alkalmából 1930. augusztus 3-án Sóstón népünnepélyt rendeztek. A vasúton érkező érdeklődők sokaságát virággal díszített Csepel kerékpárosok felvonulása, csónakverseny, lacipecsenye és táncmulatság fogadta. A hazatérésről természetesen különvonatok gondoskodtak.