(Fotó:Kohut Árpád)

Izgalmas meccsel zárta az idényt a Fatum Nyíregyháza

Ápr 29, 2026

Az utolsó forduló következett a TippmixPro Női Röplabda Extraliga rájátszása során. A Fatum Nyíregyháza a Vasas SC vendégeként lépett pályára. A mieink szerettek volna visszavágni a Continental Arénában elszenvedett vereségért.

Nyírségi pontokkal indult a meccs, de egyenlítettek a fővárosiak. Kevesebb hibával játszott Pampuch Csaba együttese, és féltávnál 12-9-re vezetett, majd a folytatásban is őrizte előnyét a Nyíregyháza, így a végjátékot négy pont előnnyel kezdhette. Szép labdameneteket láthatott közönség, mindkét csapat jól védekezett. Végül Lara Davidovic és Pampuch Gréta pontjaival egy 5-0-s rohammal megnyerte az első szettet a Fatum.

A második játszma elején ugyan voltak pontatlanságok, de itt is a Nyíregyháza irányított, és 10-7-re vezetett. Öt pontra hízott átmenetileg az előny, ám időkérések és cserék után kettőre zárkózott a Vasas. Izgalmas volt a hajrá, mely 20-20-as döntetlennel indult, és végül nyerte a játékrészt az angyalföldi csapat.

A megnyert szett lendületet adott a hazaiaknak, a mieinket pedig kicsit megfogta az elveszített játékrész. Ez érződött a harmadik felvonás elején, és 7-7 után zsinórban öt pontot szereztek a fővárosiak. Ez el is döntötte a játszmát, melyet a házigazda behúzott.

A negyedik szettben fordult a kocka, 10-4-es vezetéssel indítottunk. Jól játszott ekkor a Fatum, és nem forgott veszélyben a játszmagyőzelem, így jöhetett a döntő játékrész.

Sajnos itt beragadtak a mieink, és 8-3-as hazai vezetéssel cseréltek térfelet a csapatok. Nagy hajrába kezdett a Nyíregyháza, 12-9-nél már csak három pont volt a hátrány, de végül 3:2-re megnyerte a találkozót a Vasas SC.

Vasas SC – Fatum Nyíregyháza 3:2 (-18, 22, 18, -20, 11)

Vasas SC: Kiss N. 2, Kiss L.24, Csereklye 2, Zsombók E.10 , Botyánszki 16, Zsombók A.12

Csere: Balogh E., Stankovics (liberók), Mihálszki, Kokas 5, Butor 2, Sinka 6

Vezetőedző: Kőnig Gábor

Nyíregyháza: Földi 2, Petrovic 10, Del Burgo 5, Pampuch 15, Öhman 12, Davidovic 34

Csere: Tóth F.,Farkas G. (liberó), Antivero Salinas 2, Wafeek

Vezetőedző: Pampuch Csaba

Előző hír
Közgyűlés – Katasztrófavédelmi beszámoló, támogatások és újabb térfigyelő kamerák a napirendi...

Kapcsolódó híreink