A laktanya terveit Zachári László budapesti építészmérnök készítette el, míg a kivitelezési munkálatokkal Kovács Dezső nyíregyházi mérnököt és Dávid János és fia budapesti építési vállalkozókat bízták meg. 1929. május 24-én a városi tanács képviseletében Nagy Elek műszaki tanácsos átadta a honvéd laktanya építésére felajánlott telket a honvédelmi kincstár képviseletében megjelent Péterfy századosnak.

A városvezetők és a honvédség képviselői 1929. szeptember 21-én már bokrétaünnepre gyülekeztek. Elkészült az első évre tervezett háromemeletes, lapos tetejű legénységi épület és két istálló. Az ünnepélyt követő banketten a szónokok a trianoni békediktátumra is emlékeztek. Kovács Dezső mérnök szerint „a magyar feltámadás temploma épült itt, az a templom, amelynek megépítése megrendíti Trianon alappilléreit”. Szohor Pál főjegyző szerint „a trianoni szerződés lecsökkentette a magyar honvédelem lehetőségeit, de ma itt kaszárnya minden magyar otthon, katona minden magyar ember, akinek ökölbe szorul a keze, amikor az elnyomókra gondol”.

A további építkezést az egyre súlyosbodó gazdasági helyzet nehezítette. Csak 1931 végére készült el a laktanyatelep törzsépülete, az őr- és fogdaépülete és a melléképületek. A törzsépület főhomlokzatán ott ékeskedett a koronás országcímeres talpon álló zászlórúd, alatta feketére festett öntöttvas betűkkel: Damjanich János laktanya. A honvédség 1937-ben egy háromemeletes zászlóaljépületet húzott fel a laktanyában. Az építkezés kivitelezői a debreceni Tóth testvérek voltak.

A honvédek helyét 1944. november végén a román hadsereg katonái szállták meg, majd 1945-ben egy orosz hadikórház ottléte miatt végeztek munkálatokat. 1947. november 15-én elkezdték a laktanya részleges felújítását, hogy ott a dohánybeváltó részére raktárakat alakítsanak ki. Később rövid időre a szovjet, majd a Magyar Néphadsereg vette igénybe. Az utolsó sorkatonák 1994-ben költöztek ki. A katonai objektumot 1999-ben értékesítették: a honvédtábornok nevével lakóparkot létesítettek az épületek átalakításával.

Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu