Elsõ interjúim egyike volt, amikor leülhettem beszélgetni egy akkor 105 éves nénivel, akinek bár rossz volt a látása és a lábai is fájtak, azonban – az orvosok elmondása szerint –, korához képest jó egészségi állapotnak örvendett és akár még a 110 évet is megélheti. Bár mindannyian még sok boldog születésnapot kívántunk neki, õ kérte, ne tegyük ezt, mert már nem szeretne sokáig élni. Nem a romló egészségi állapota miatt, hanem mert túl sok szörnyûséget látott és élt át: rokonai, barátai haltak meg és õ mára már szinte egyedül maradt. Azóta sokszor eszembe jut a 10 évvel ezelõtti álmom, amiben az akkor már egy hete kórházban fekvõ nagypapám jelent meg. A házuk elõtt álltunk, megfogta a kezemet és csak annyit mondott: nem õ a beteg, hanem nagymamám. Másnap reggel édesanyám mondta el, hogy éjszaka nagypapám itt hagyott minket...

Mindenszentekhez és halottak napjához közeledve bár értük gyújtunk mécsest, de ilyenkor az erõre kapó, majd a szél miatt néha el-el alvó láng égjen azokért a gyerekekért, feleségekért, férjekért, szülõkért, és közeli hozzátartozókért is, akiknek szívünkben soha nem gyógyuló sebbel kell végigélniük az életet, akár 105 éven keresztül is, mert aki átélte, tudja: nincs is nagyobb betegség a szív fájdalmánál...

(Fotó: internet)