Ingyenes állatparki sétára várták a nyíregyházi nyugdíjasokat pénteken. Az önkormányzat újra megszervezte számukra a térítésmentes programot, amelyen hatalmas volt az érdeklődés. Dr. Kovács Ferenc polgármester a rendezvényen kiemelte, karácsonyi csomagot is kapnak majd a nyíregyházi nyugdíjasok év végén.
Hatalmas tömeg gyűlt össze reggel kilenckor, nyitásra az állatpark előtt. Pénteken minden nyugdíjas ingyenesen látogathatta meg Nyíregyháza legnagyobb és leghíresebb turisztikai attrakcióját az önkormányzat jóvoltából. A résztvevők nagyon örültek a lehetőségnek.
„Én nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek, nagyon régen voltam már ebben a vadasparkban. Azért is jöttem ma el, mert szerettem volna kihasználni ezt a lehetőséget, így most újra megnézhetem az állatkertet” – mesélte Baracsi Gyula. „Még régebben voltam az állatparkban, úgyhogy most szeretném megnézni az új fejlesztéseket és természetesen kihasználom az ingyenes belépést, szeretettel fogadjuk ezt az önkormányzattól” – mondta egy másik látogató, Jenei Gábor.
Idősek Világnapja
Minden évben október elsején tartják az Idősek Világnapját, még 1990-ben az ENSZ Közgyűlése döntött erről. Nyíregyházán Idősügyi Tanács is működik, akik a szépkorúak kéréseit és észrevételeit tolmácsolják az önkormányzat felé, többek között az állatparki séta is az ő ötletük volt. Nyíregyházán már hagyománynak számít ez a nap, pénteken ajándékkal is kedveskedtek az ingyenes belépés mellé az időseknek.
Fontosak a szépkorúak
A résztvevőket dr. Kovács Ferenc, a város polgármestere köszöntötte.
„Biztosan figyelik az eseményeket, az önkormányzatok nincsenek könnyű helyzetben, mindenféle iszonyatos energiaszámlák jönnek, mi is számolgatunk már másfél hónapja, de az idősekről, az értékekről nem szeretnénk megfeledkezni. Majd a szerény karácsonyi ajándékcsomag is megy minden nyíregyházi nyugdíjasnak” – mondta beszédében dr. Kovács Ferenc.
Ezentúl fizikai-szellemi vetélkedőt szerveznek az időseknek, a hagyományoknak megfelelően meghirdetik a „Meséld el” pályázatot is a szépkorúak számára. Hiába az esős, borongós időjárás, a Nyíregyházi Állatpark ennek ellenére sétára csábította a nyugdíjasokat pénteken és szép számmal vettek részt a rendezvényen.