Akadémiai fejlesztés, NB-III-as fiókcsapat - már a jövőt tervezik a Szparinál

A bajnokság befejezése után sajtótájékoztatón értékelte az évet a Nyíregyháza Spartacus FC. A csapat a 10. helyen végzett, 56 pontot szerezve a szezon során. 

- Nem lehetünk elégedettek, mert a cél a feljutás volt. Ősszel viszont komoly hátrányba kerültünk, és úgy éreztük, szükség van szakmai téren a váltásra. Mélyponton volt a klub, Révész Bálint, a Spartacus elnöke pedig megtalálta azt az edzőpárost, akik segítettek innen elindulni fölfelé, és a tavaszi eredmények tükrében szeretnénk, ha a 2019/2020-as idényben is ők irányítanák a szakmai munkát. A célkitűzés nem változott, az élvonalba jutásért kívánunk harcolni. Még nagyobb hangsúlyt kaphatnak a saját fiatalok, de szeretnénk úgy megerősíteni a keretet, hogy legyen esélyünk az első két hely megszerzésére – mondta Kozák Attila.

Az ügyvezető bejelentette, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat a Szpari tulajdonosa a Nyírbátorral, és a megbeszélések után – tiszta jogi állapotok esetén – a Spartacus fiókcsapata lehet az NB-III-as gárda. Mindez jó lehetőség a fiatal játékosoknak, hogy felnőtt bajnokságban erősödjenek. Szintén jó hír, hogy rövidesen kezdődhet az Örökösföldi Akadémiai Központ és a Szatmárnémeti Akadémia tervezése is, mindkét munkát a Szpari felügyeli, és modern utánpótlás képzőhelyek valósulhatnak meg. 

Zoran Spisljak vezetőedző szakmailag értékelte a szezont. 

- A célt teljes mértékben nem értük el. 17 mérkőzésen irányítottam a gárdát, sok új dolgot bevezettünk a meccselemzéseket, az edzések intenzitását is tekintve. Volt egy tíz mérkőzéses veretlenségi sorozatunk, hazai pályán senki nem tudok minket legyőzni, de ez csak a kiindulási alap. Jövőre innen kell kezdenünk, ha idén volt egy tíz meccses széria akkor legközelebb 11 kell, ha most hét mérkőzésen nem kaptunk gólt, akkor ez legközelebb legyen nyolc! Lesznek érkezők és távozók is a keretben, a felkészülést pedig június 24-én kezdjük – mondta a vezetőedző.

A bajnokság augusztus 4-én indul, és a tervek szerint augusztusban hét bajnoki mérkőzés is vár a csapatokra szerda-vasárnap rendszerben. 

- A tavaszi eredményeket tekintve két pontra lennénk a feljutó helytől. Próbálunk itthon és a határon túl is olyan játékosokat keresni, akik erősítést jelentenek, ezért is ápolunk jó viszonyt magyar és erdélyi klubokkal is. De számunkra - ahogy az tavasszal is látható volt – fontosak a helyi kötődésű fiatalok, fontos, hogy a mi akadémistáink számára vonzó legyen az első csapat, láthassák, hogy van lehetőségük oda kerülni – mondta Purguly Árpád szakmai igazgató.

A Szpari védekezése tavasszal sokat javult, ebben pedig főszerepet játszott Jova Levente teljesítménye is. 

- A Vasas elleni vereség nagy pofon volt. Ekkor mentálisan sokat kellett foglalkozni Leventével, és a következő 12 meccsre egy olyan célt tűztünk ki, mely egy Premier League élcsapatnak a statisztikájával egyezett. Maximum 8 kapott gól volt melyet el kellett volna érni, sajnos a Soroksár elleni meccs rengeteget rontott a mutatón, így végül 9 találattal zárt ebben az időszakban Levente, de volt hét olyan találkozója, amikor nem kapott gólt – mondta Tuska János kapusedző.

Jova Levente szerint ez az eredmény a védők munkájának is köszönhető. 

- Átérezték a védők és a csapat tagjai is, hogy mennyire fontos, hogy egy-egy 1-0-ás vezetésünk után megtartsuk az előnyt. És ahogy haladtunk előre az időben, azt láttam, hogy mindenki egyre harcosabb, egymásért tudtunk küzdeni, azért, hogy folytassuk a jó szériát. Ezzel együtt kettős érzések vannak bennem a szezont illetően, mert voltak nagyon jó meccsek, és olyanok is, amikor „meghaltam” a pályán. De fontos pillanatban sok esetben stabilak tudtunk maradni – mondta Jova Levente.

A kapus és a kapusedzők ezúttal is megválasztották a hónap kapusát az utánpótlás játékosok közül. Ezúttal Poór László vehette át Jova Levente kesztyűjét. 

- Megtisztelő dolog, hogy én lehettem a hónap kapusa, igyekszem a jövőben ennek megfelelően még jobban dolgozni edzéseken és a mérkőzéseken is. A célom pedig az, hogy egyszer majd a felnőtt csapat kapuját őrizzem – mondta Poór László, az U19-es gárda hálóőre.