A világjárvány ideje alatt is több mint félezren kimondták az igent nyíregyházán
Decsi Vendel és Valent Evelin tavaly júliusban kötöttek házasságot, terveik szerint pedig – ha a koronavírus-világjárvány is engedi – idén októberben a lakodalmat is megtartják

Tavaly tavasszal, majd késő ősszel, illetve télen az érvényben lévő rendezvénystop miatt a lakodalmak megtartását betiltották; ezzel együtt pedig a koronavírus-világjárvány fontos kérdés elé állította a nagy napra készülő jegyespárokat: vagy szűk körben megtartják a polgári szertartást, vagy elhalasztják későbbre és akkor talán már lakodalommal is megünnepelhetik a boldogító igen kimondását. A statisztikák szerint bár Nyíregyházán sokan döntöttek az utóbbi mellett, így is köttetett 573 házasság, amely arányában a 2018-as szezonhoz közelített a leginkább, sőt, meg is haladta azt.

A tavalyi év, köszönhetően a koronavírus-világjárványnak, korántsem úgy indult, ahogy azt vártuk és tavasszal a szigorítások az esküvők megtartására is rányomták a bélyegüket. Bár nyáron volt egy kis enyhülés, sorra nyitottak ki az éttermek és a rendezvényhelyszínek, a november újra tilalmat hozott, átalakítva ezzel a házasulandó párok álmait.

Kétszer annyi házasság köttetett

– Bár a 2020-as év első negyedévében kétszer annyi házasság köttetett Nyíregyházán, mint 2019-ben, és a házasságkötések száma még áprilisban sem csökkent, az év hátralévő részében azért a járvány némiképp éreztette hatását – tájékoztatta a Nyíregyházi Napló szerkesztőségét dr. Kása Brigitta aljegyző. Hozzátette, a párok egy része átütemezte a július–szeptemberi hónapokra tervezett esküvőjét, más részük pedig kompromisszumos megoldással „kis” esküvőt tartott, de voltak olyanok is, akik a 2020-ra tervezett házasságkötést egy évvel elhalasztották, remélve a járvány enyhülését.

Szeptember volt a legnépszerűbb

– 2020-ban 573 házasságkötési szertartást vezettek le anyakönyvvezetőink, ez leginkább a 2018-as szezonhoz hasonlítható, azonban azt meghaladja. 2019 számít egyébként a rekordévnek, akkor 680 pár mondta ki a boldogító igent városunkban.

A statisztikák azt mutatják, hogy míg az elmúlt években, májusban és júliusban esküdtek meg a legtöbben Nyíregyházán, 2020 ebből a szempontból is egyedi lett, ugyanis a szeptember volt a legnépszerűbb hónap. 79 pár fogadott örök hűséget egymásnak.

Bár a rendezvénystop még jelenleg is érvényben van, és egyelőre nem lehet lakodalmakat tartani, idénre már 164 tervezett házasságkötést jelentettek be a párok, amely – ahogy az aljegyző is fogalmaz – az idei bejelentkezési szezon alakulására nézve reménykeltő, hiszen a jól ismert mondás is úgy tartja, „A szerelem mindent legyőz”.