A vártnál kisebb támogatottságú sztrájkról számolt be a Volánbusz

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) által meghirdetett munkabeszüntetés második napján tapasztaltak szerint a Volánbusz munkavállalóinak óriási többsége nem támogatta a munkabeszüntetést.

A sztrájkban ugyanis a teljes dolgozói állomány mindössze 14 százaléka vett részt. A hétfőn 16 órakor összesített adatok szerint – a szakszervezet számításaival és közléseivel ellentétben –– a munkabeszüntetésben részt vevő autóbusz-vezetők aránya a teljes állományukhoz képest 21 százalék, a hétfőn dolgozók létszámához képest pedig 39 százalék volt. Az adatok ugyanakkor vármegyénként jelentős különbségeket mutatnak.

A Volánbusz vezetése továbbra is elkötelezett abban, hogy – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – még januárban megkösse a 2024-es évre vonatkozó bérmegállapodást a munkavállalókkal.