A tömeges tesztelések eredményein múlnak a szigorítások

Az eddig intézkedéseket tartja fenn a kormány, és ebben jövő hétig nem lesz változás – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

A kormány szerdai ülésén áttekintette az aktuális gazdasági és járványhelyzetet. Magyarországon az új fertőzések száma 3–5 ezer között stagnált az elmúlt hét napban. A csütörtöki adatok a magasabb tesztszámoknak köszönhetők – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online kormányinfón.

Hozzátette, hogy a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók eredményeit a hétvégén tudják majd értékelni.

Gulyás Gergely kiemelte, hogy a héten induló célzott tesztelések eredményének függvényében dönt a kormány a további intézkedésekről.

A kormány hosszan tárgyalt a vakcinabeszerzésekről a szerdai kormányülésen, és az álláspontja nem változott: ahonnan lehet, onnan kell oltóanyagot beszerezni.

12 millió vakcinát kötött le a kormány amerikai és brit gyártóktól, de a kormány tárgyal még Oroszországgal, Kínával és Oroszországgal. Csak olyan vakcina hozható be, amelyet a magyar hatóságok megvizsgáltak és hatályba helyzetek – emelte ki.

A vakcinák bevizsgálásával kapcsolatban elmondta, hogy nem kell uniós hatósági engedély ahhoz, hogy egy unión kívüli országból érkező vakcina Magyarországon forgalomba kerüljön, ehhez magyar hatósági engedélyre van szükség.

Pfizer közlése szerint először az Egyesült Államoknak szállítanak és az előleg felét visszafizetik. Ez jelzi, hogy fejlesztő országok behozhatatlan előnyre tesznek szert.

A költségvetési javaslatok ellentétesek a lisszaboni szerződéssel

Az uniós költségvetés körüli vitákról elmondta, hogy a kormány szerint elfogadhatatlan, hogy politikai függővé tegyék a kifizetések. Csütörtökön Budapesten egyeztet a lengyel kormányfő Orbán Viktorral és elképzelhető egy közös nyilatkozat.

Az Európai Unió és az Európai Tanács előtt álló javaslatok ellentétesek a lisszaboni szerződéssel, amely tartalmazza a jogállamisági eljárást a 7. cikkely alapján. A politikai kritérium a bevándorlás elfogadása, amelyet a magyar kormány elutasít.

Magyarország kölcsönös feltételek alapján döntött az uniós csatlakozásról. Emlékeztetett arra, hogy hazánk évente nettó négymilliárd euró forráshoz jut az Európai Uniótól, miközben hatmilliárd euró hasznot visznek ki uniós cégek nyereségként.

A Project Syndicate nevü internetes lapban, ahol megjelent egy hete Soros György cikke, a miniszterelnök válaszcikkét nem engedték közölni.

Gulyás Gergely szerint ez is jól mutatja, hogy a nyugat-európai sajtóban csak egyfajta hang jelenhet meg.

Korai lenne még karácsonyra előrejelzést adni

A jelenlegi vírushelyzetben nincs szándékunk szigorítani az ünnepi időszakra. A kormány folyamatosan nyomon követi a vírushelyzetet, de még korai a decemberi végi állapotokra előrejelzést adni. A karácsonyi szigorítást firtató kérdésre Gulyás Gergely elmondta, hogy december 10-ig lehet majd egyértelmű álláspontot kialakítani a várható szabályokról az ünnepi időszakban.

Az iskolák négyötöde zavartalanul működik, míg az intézmények 3–4 százalékát kellett bezárni. Az iskolák mintegy ötödénél pedig egy–egy osztályban szünetel a tanulás. Mindez igazolja kormány döntését, hogy nincs szükség általánosan bevezetni a digitális oktatást és csak ott van erre szükség, ahol előfordulnak koronavírusos esetek.

A járvány megjelenése óta az egészségügyi dolgozók 2,6 százaléka, 5026 személy fertőződött meg és 15-en vesztették életüket.

Újabb környezetvédelmi intézkedésről dönthetnek

Az üveg- és műanyagpalackok kötelező visszaváltását érintően Szentkirályi Alexandra elmondta, az Információs és Technológiai Minisztérium által kedden beterjesztett törvénytervezetről várhatóan december közepén dönthet rendelettel az Országgyűlés. Ezt egy széleskörű egyeztetés előzte meg.

Az intézkedés illeszkedik a kormány klímavédelmi akciótervének egyik fontos eleme, hogy a hulladékot nyersanyagként kezeljék. A betétdíjas rendszer várhatóan 2023 közepén léphet életbe.

A gazdasági kilátásokról Gulyás Gergely elmondta, hogy idén 6 százalékos GDP-csökkenés várható, miközben az év elején még 4 százalék körüli növekedéssel számolt a kormány. Ez sok százmilliárd forintos különbség, ami miatt idén megugrik az államadósság.

Az Alaptörvényben előírtakkal összhangban a kormány 2012 óta minden évben csökkentette az államadósságot, a válsághelyzet felmentést biztosít – fogalmazott, majd hozzátette, hogy jövőre ismét csökkenhet az adósság.

A válság miatt Magyarország, a többi országhoz hasonlóan, nem megszorításokkal tervez, hanem beruházásokkal próbálja beindítani a gazdaságot.

 

Forrás: hirado.hu