A tervezettnél több helyi adó folyt be Nyíregyházán

Szeptember 15-éig kellett befizetni a 2015. második félévére esedékes helyi adókat, az iparűzési, építmény-, idegenforgalmi és gépjárműadót. A nyíregyházi önkormányzat helyi adókból szeptemberben 3 milliárd 652 millió forintot tervezett, de ehhez képest jóval több, 4 milliárd 152 millió 400 ezer forint folyt be.

 

A LEGNAGYOBB NÖVEKEDÉS AZ IPARŰZÉSI ADÓNÁL MUTATKOZIK

 

Dr. Polgári András, a Polgármesteri Hivatal Adóosztályának vezetője elmondta: az iparűzési adó teljesítésénél mutatkozik a legnagyobb növekedés. Ennél az adónemnél a tervezett bevétel szeptemberben 2 milliárd 450 millió forint volt, az utalt összeg pedig 2 milliárd 848 millió, ami a vártnál majdnem 400 millió forinttal több. Ez a nyíregyházi vállalkozások eredményességének és a rendszeres ellenőrzéseknek köszönhető.

 

TÖBB MINT 8 ÉS FÉL MILLIÁRD FORINT AZ EZ ÉVI EDDIGI BEVÉTEL

 

Szeptemberben építményadóból is több folyt be a tervezettnél, 1 milliárd 39 millió forint helyett 1 milliárd 161 millió 200 ezer forint. Idegenforgalmi adóból az önkormányzatnak 8 millió 800 ezer forint bevétele származott, gépjárműadóból pedig 129 millió 200 ezer forint folyt be. Pótlékként és bírságként 5 millió forintot fizettek be a városlakók. Nyíregyháza önkormányzata 2015-ben helyi adókból összesen 9 milliárd 506 millió 800 ezer forintra számít. Ebből a pénzösszegből ez idáig 8 milliárd 844 millió 436 forint folyt be.

F. A.