A tervek szerint hétfőn nyit a Városi Jégpálya
A tervek szerint hétfőn nyit a Városi Jégpálya

November 14-én, hétfőn a tervek szerint újra várja majd a korcsolyázás szerelmeseit a Városi Jégpálya, ez azonban függhet az időjárástól, ugyanis enyhülés esetén a jég minősége romolhat.

Hajnal Gusztáv, a Sportcentrum üzemeltetési igazgatója megkeresésünkre elmondta, már javában zajlik a jégkészítés, mivel pedig a gépészeti eszközöket is felkészítették a szezonra, így egyelőre minden adott ahhoz, hogy kinyithasson a jégpálya.

A nyíregyháziak – közönségkorcsolya keretében – minden hétköznap 19 és 21 óra között vehetik igénybe majd a pályát, szombaton és vasárnap pedig 11.45 és 21 óra között.

November 18-án, pénteken Jégdisco is lesz a közönségkorcsolya idejében, 19 és 21 óra között.

Iskolai testnevelésóra keretében hétköznaponként reggel 8-tól 15 óráig regisztrálhatnak a csoportok.