A tánc főváros volt szombaton Nyíregyháza

Volt akrobatikus rock and roll, mesés keletet idéző hastánc, és az amerikai utcák slágere a hip-hop is. 8 tánckategóriában, 6 korcsoportban léptek a minősítő zsűri elé a táncimádók szombaton a Revolution Dance Cup-on. Szombathelytől, Szolnokon át Szamosszegig, az ország minden pontjáról jöttek a csapatok a Tiszavasvári úti tornacsarnokba. A szamosszegiek többféle produkciót is bemutattak. Az egyik táncosuk azt mondta, a tévéből leste el a koreográfiát. Mindig bemegyek a szobámba nézek ki valamilyen táncmozdulatot és csinálom, azután meg megyünk táncolni a táncórára és úgy mutatom meg nekik a táncot meg a hidat is – tette hozzá Parragh Lívia. A szamosszegi csapat tanárnője megerősítette, náluk a gyerekek döntenek arról, hogy mit táncoljanak.

– Nagyon sok videoklipet néznek, főleg a you tube-on és mindig, amikor van egy új zene, akkor mindig van hozzá egy klip is ugyebár. Akkor rögtön jönnek, hogy tanárnéni nekünk ezt kell táncolni, nekünk ez a zene kell és általában a zenét is közösen választjuk. Tehát én viszek rengeteg zenét és ami megtetszik nekik azt választják. – nevetett Kokinda Nikoletta, a Bíborka Alapfokú Művészeti iskola tánctanára.

A további képekért kattintson a fotóra!

A minősítőn a legfiatalabb résztvevő alig múlt három éves, míg a legidősebb már az 50-hez közelített. A szervezők azt mondják, a tánc nagyon sok embert mozgat meg, a gyerekeknek pedig különösen ajánlott ez a mozgásforma.

– A gyerekek mindennapjait teljesen megváltoztatja a tánc. Azon kívül, hogy edzettebbek lesznek, csapatban dolgoznak. Fellépések jönnek, meg impulzus éri őket és szerintem Magyarországon rengeteg gyerek és felnőtt szeret táncolni – emelte ki Kulcsné Nagy Marcsi, Revolution Dance Cup Országos Minősítő Verseny főszervezője. A zsűri különböző kategóriákba sorolta a produkciókat. A kezdők „C", míg a profik „A" kategóriás minősítést kaphattak. A nyíregyházi rendezvény különlegessége az volt, hogy mindezek mellett különdíjakat és szponzori díjakat is kiosztottak a résztvevők között. Az összesítés alapján 52 településről összesen több mint 1700 táncos jött el a szabolcsi minősítőre.

Z. Pintye Zsolt

(Fotók: Szarka Lajos)