A szociális munka világnapját ünnepelték

Szociális munka szakos hallgatók és az ezen a területen tevékenykedő szervezetek főznek együtt a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának udvarán. Horváth Renáta főszervező kiemelte, a szociális munka világnapja alkalmából szervezett rendezvényen elsősorban az ismerkedésen, a közösségfejlesztésen volt a hangsúly, hiszen a világnap idei mottója is ezt hangsúlyozza: „Segítsük a közösségeket a fenntartható fejlődésért!”

További képekért kattintson a fotóra!

A hallgatókat a főzőverseny mellett további szabadidős programokkal is várták, mint például filmvetítéssel és szociális activity-vel. Ezenkívül szakmai kerekasztal beszélgetéseken olyan témákat vitathattak meg, mint a közösségfejlesztés az aktív időskorúakkal, a mélyszegénységben élőkkel, a hajléktalanságból kikerült személyekkel vagy éppen a fiatalokkal.

 

Szociálisan érzékeny ifjúság

 

A tapasztalat azt mutatja, Magyarországon az ifjabb korosztály szociálisan kimondottan érzékeny, egyre többen érdeklődnek a terület iránt. Dr. Szoboszlai Katalin, az Egészségügyi Kar Szociális Munka Tanszékének tanszékvezetője elmondta, például a középiskolások az ötven órás közösségi szolgálati idejüket szeretik eltölteni olyan helyeken, ahol valamilyen segítő munkát végezhetnek például idősekhez vagy gyerekekhez kapcsolódóan. Illetve arra is felhívta figyelmet, hogy sok fiatal érdeklődik a segítő szakmák tanulása iránt, és szívesen választják ezeket a felsőoktatási képzéseket.

 

Egy kötetlen, mégis szakmai nap

 

A szociális munka világnapját negyedik éve ünneplik meg hazánkban. Magyarországon különlegessége, hogy szociális munka szakos hallgatók szervezik meg. A programok elsődleges célja, hogy az égető és aktuális problémákra reflektáljon a megszokottnál kötetlenebb formában, a szakmaiság megtartásával, illetve hogy megmutassa: a szociális munkás szakmának helye van a mai társadalomban.

Zadubenszki Norbert

(Fotó: Szarka Lajos)