A Szindbád pódiumszínpadán énekel hamarosan Szulák Andrea

Júl 13, 2025

Olyan, mintha tegnapelőtt lett volna, pedig majdnem négy év telt el azóta, hogy 2021. augusztus 31-én telt ház előtt a Bencs Villában beszélgettem Szulák Andreával a Többszemközt esten. Aznap és a megelőző napon a Menopauza című komédiában is láthatta őt a közönség a Rózsakert Szabadtéri Színpadon. Idén július 24-én viszont énekesnőként a Szindbád Szabadtéri Pódiumszínpadán lép fel.

Ez adta apropóját a mostani beszélgetésnek, persze számos más téma is szóba került a nyaralástól a fellépések során át a januári Aréna-koncertig.

– Sűrű időszak áll Andrea előtt (s persze mögött is): Szegeden Mozi Swing előadás, amelyben vendégművészként lép fel; Gödöllőn Cserháti Zsuzsa-Máté Péter emlékkoncert; jön Nyíregyházára; majd az év második felében Gyöngyös, Baja, Miskolc, újra Szeged és Debrecen a koncertjeinek (eddig ismert) állomásai. Ezek egyfajta ráhangolódások az Aréna-koncertre, vagy inkább az Erkelben bemutatott jubileumi gálának más helyszíneken való bemutatása?

– A jubileumi gálából egy előadást Győrben már bemutattunk, majd Debrecenben, illetve Pécsett lesz két kisebb koncertem az Aréna előtt. A többi teljesen más jellegű. A Mozi Swingen Karády-dalokat éneklek egy olyan zenekarral, amellyel még nem dolgoztam; a Rozé, Rizling, Jazz Fesztiválon, amely a VeszprémFest leágazódása, jazzt fogok énekelni egy fantasztikus zongoristával, Varga Tivadarral és zenekarával. Nagyon sokfélék a felkéréseim, közben színházi produkciókban is fellépek.

Nyíregyházán az én fantasztikus zongoraművész barátommal, Elek Norberttel állunk színpadra. ő a Magyar Rhapsody Projekt egyik alapítója, csodálatos zongorista, fantasztikus zeneszerző, aki például évek óta a budapesti augusztus 20-ai tűzijáték zenéjét szerzi. Mindemellett rengeteg nagyon komoly nemzetközi produkciónak a zeneszerzője. Nagyon régi már a munkakapcsolatunk, annak pedig külön örülök, hogy nemcsak együtt dolgozunk, hanem jó barátok is vagyunk. ő kísér el engem erre a kis kirándulásra Nyíregyházára. A Szindbád pódiumszínpadán nagyon izgalmas műsort kap majd a hallgatóság. Remélem, találkozunk ott. Mindig törekszem arra, hogy színes legyen a fellépésem, benne váratlan produkciókkal, például olyan dallal, ami nem magától értetődik, hogy Szulák Andrea is elénekli.

– 2026. január 3-án a Papp László Budapest Sportaréna színpadán mutatja be egyedülálló, látványos műsorát. A decemberi Erkel színházi nagysikerű jubileumi koncertje motiválta, vagy már dédelgette magában egy Aréna-koncert gondolatát?

– Nem dédelgettem! Bennem sosem volt ilyen fokú önelégültség, hogy azt gondoljam, több ezer ember lesz kíváncsi rám. Úgy véltem, pár százan nyilván. De kétségtelenül nagyon megható volt, hogy az Erkel Színház közel kétezer nézője már egy hónappal a koncert előtt elkapkodta a jegyeket, majd remek közönség volt, örömömre nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam. Igazából a producerem ilyen bátor, s megemelte a tétet azzal, hogy az Arénában mutathatom meg magam. Én azért szorongok az ilyen nagy megmérettetésektől.

– Nyilván nagy öröm az Arénában fellépni, hiszen páratlan helyszín. Ugyanakkor hatalmas kihívás is, nemcsak a nézők száma, hanem a körítés miatt is.

– Nem tizenötezres nézőközönségre számítunk, mert azt túlzásnak tartom. De az Aréna olyan koncerteket is be tud fogadni, ahol majdnem színházi hangulatot lehet produkálni, ilyenkor az Arénát lefelezik. Ha ötezer ember eljön, akkor már nagyon boldog leszek.

– Mire számíthatnak a nézők?

– Tulajdonképpen, mivel még mindig a jubileumot ünnepeljük, pályafutásom átfogó keresztmetszetét tárjuk a közönség elé. Úgy fogalmazok: aki megveszi a jegyet, a rajtam számonkérhető dalokkal fog találkozni elsősorban, azokkal, amelyeket az elmúlt 10-20-30-40 évben tőlem megismert és megszeretett. Nyilván lesznek meglepetések és lesznek vendég barátaim is, akik színesítik a programot. De azokat a dalokat, amelyeket tőlem mindig, mindenütt kérnek, várnak, akarnak, azokat természetesen meg is fogják kapni. A koncerten a legendás Studio 11 Ensemble kísérete mellett Wolf Kati, Gájer Bálint és Takács Nikolas is fellép, a látványért a Honthy Hanna-díjas Bodor Ákos felel, míg a színpadi koreográfiát Wellai Yvette tervezi.

– Egy korábbi interjúban arra a kérdésemre, hogy melyik a legerősebb énje, a színész, az énekes vagy a műsorvezető, így felelt: „Az én tanult hivatásom, tehát az a nyelv, amit én alapvetően beszélek, az az éneklés. Ezt tanultam, erről vannak a végzettségeim. A színház izzó, szenvedélyes szerelem, ami több mint húsz éve nem múlik el.” Most is így érzi?

– Igen. És ezért is jó, hogy kis és nagy helyszíneken, műsorok széles skáláján énekelhetek. Hálás vagyok, hogy fizikailag, idegileg, szellemileg és lelkileg még mindig készen állok ezekre a megjelenésekre. Mert nekem az éneklés a hobbim is, nemcsak a tanult hivatásom, nemcsak a szenvedélyem, és borzasztó nagy élvezettel tölt el, hogy művelhetem. A színház egy nagy elköteleződés, szellemi műhely, ahol kollégáimmal egymásból inspirálódunk, és nagyon sokat adunk is egymásnak.

– A nyaralását zavartam meg ezzel az interjúval. Adódik a kérdés, mennyi ideje jut nyáron pihenésre és hol teszi meg?

– Hosszú-hosszú évek óta van egy kedvenc helyem Hévízen, gyakorlatilag 15-16 éve ugyanoda járok vissza, most jöttünk haza. Megint csodálatosan éreztem magam. A városnak eleve van egy semmivel össze nem hasonlítható hangulata. A tó elképesztő, a világon egyedülálló, nem is igen van még egy ilyen hévíz. Talán Izlandon található hasonló, de meg sem közelíti a látványa a mi gyöngyszemünkét. Pihentünk, ettünk-ittunk, lazítottunk. De már megy tovább az életünk.

– A lánya, Rozina nagykorú lett. Édesanyaként vele kapcsolatban mi áll most az első helyen?

– Most az az elsődleges szempont, hogy pihenjen. Érettségizett, nekem úgy tűnik, hogy jól is sikerült. Az elkövetkező egy-két hónapban pihenjen, bulizzon, várjuk meg, mi lesz a felvételi eredménye. Ha minden igaz, ősztől egyetemre fog járni, de a saját magának kitűzött irány nem művészeti.

– Ennek örül vagy szomorkodik?

– Mindig annak örülök, amitől a gyerekem boldog. Boldog gyereket szeretnék, nem pedig egy kis klónt.

(Szerző: Kováts Dénes)

Előző hír
Amiről az utcák mesélnek... - Séták a Hősök terén 6.
Következő hír
Az Alma együttes koncertje várja a Rózsakert Szabadtéri Színpadon a legkisebbeket

Kapcsolódó híreink