Pilótaképzés helyett gazdálkodást tanul Nyíregyházán a pakisztáni hallgató
Új ország, új célok, tudatos döntés – Moosa Khan szerint néha irányt kell váltani ahhoz, hogy az ember megtalálja a hozzá legközelebb álló utat. A pakisztáni fiatal ma már a Nyíregyházi Egyetem gazdálkodási és menedzsment szakán tanul, és határozott tervekkel építi jövőjét.
Pilótaképzés helyett üzleti pálya
Moosa Khan Pakisztán északnyugati részéből, a Khyber Pakhtunkhwa régióból érkezett Nyíregyházára. Eredetileg pilótaképzésre jelentkezett – elsősorban szülei ösztönzésére –, később azonban rájött, hogy sokkal közelebb áll hozzá az üzleti világ.
A váltást nem bánta meg: családja évtizedek óta több vállalkozást is működtet, így a kommunikáció, az üzletkötés és a tárgyalás már korán a mindennapjai részévé vált. Ebben a közegben nőtt fel, ezért természetesnek érzi, hogy ezen a területen építse a jövőjét.
A sportból hozott kitartás
Az üzleti érdeklődés mellett a sport is fontos szerepet játszik Moosa életében. Korábban labdarúgásban és atlétikában is aktív volt, iskolájában pedig a fedett pályás sportok egyik legeredményesebb versenyzőjeként tartották számon.
Mint mondja, a sport megtanította a kitartásra, a fegyelemre és a csapatban való gondolkodásra – ezek a tapasztalatok pedig a tanulmányaiban is sokat segítenek.
Nyíregyházán talált új otthonra
Moosa számára a Nyíregyházi Egyetem nemcsak egy intézmény, hanem valódi lehetőség a fejlődésre. Úgy érzi, gyakorlatias, a mindennapokban is hasznosítható tudást kap, mindezt egy biztonságos és nyugodt környezetben, ahol az oktatók támogatják a hallgatók kibontakozását.
Bár családja természetesen hiányzik neki, Nyíregyházán is sikerült otthonra találnia. Nyitottságának és kitartásának köszönhetően hamar beilleszkedett, és ma már magabiztosan építi jövőjét.

Fotó: Váczy Norbert


