A nyíregyházi reptér és egyetem fejlesztése is fontos a záhonyi övezet beruházásai mellett
Fotó: Szarka Lajos

Az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosa Nyíregyházán tárgyalt pénteken. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a megyeházán ezt követően tartott sajtóeseményen hangsúlyozta, az egyik kiemelt feladat a záhonyi térség logisztikai fejlesztése, bekapcsolva a térséget és hazánkat a nagyobb szállítmányozási rendszerekbe, egy 190 milliárdos beruházás keretében. Az innovációs és technológiai miniszter a nyíregyházi repülőtér és egyetem fejlesztését is a prioritások között említette.

Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke vezette fel a kormánybiztos sajtótájékoztatóját, melyet megelőzően munkaértekezleten szabolcs-szatmár-beregi vezetőkkel, országgyűlési képviselőkkel is egyeztetett dr. Palkovics László.

Fejlődő gazdaság, foglalkoztatási rekord

Az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosa mindenekelőtt kiemelte, a magyar gazdaság visszakerült a világjárvány előtti időszakot jellemző fejlődési pályára, s a növekedés várható mértéke 7% körül lehet. A munkaerőpiac is a koronavírus-válság előtti szinten van, sőt, 2021 augusztusában annyian – több mint 4,7 millióan – dolgoztak hazánkban, mint a rendszerváltás óta még sosem.

Iparfejlesztés Északkelet-Magyarországon

A munkanélküliségi adatok a megyében is kedvezőek, s a miniszter szerint erőteljes iparosodás indult meg Északkelet-Magyarország irányába, melynek hatásai, eredményei egy év múlva már látszanak. Az egyik legfontosabb kérdésnek pedig a záhonyi térség logisztikai fejlesztését látják, melyet kormányhatározat is megerősít, bekapcsolva Magyarországot a nagyobb rendszerekbe.

Bekapcsolódni a kelet-nyugati logisztikába

– Amikor a kormány néhány évvel ezelőtt úgy döntött, hogy a Pireusz–Magyarország vasúti kapcsolatot létrehozza, nagyon sok megalapozó vizsgálat előzte meg. Ezeknek egyik kimenete egy olyan, úgynevezett V0 vasúti kapcsolat megépítése, ami Záhonyt összeköti Győrrel. Ez szükséges ahhoz, hogy teljes mértékben ki tudjuk használni azt a lehetőséget, amit a Budapest–Belgrád vasútvonal jelent, illetve tudjunk kapcsolódni ahhoz a Belső-Kínából induló Nyugat-Kína, Kazahsztán, Oroszország érintésével Ukrajnán keresztül zajló fuvarozási rendszerbe, ami viszont Magyarországot a helyére teszi Európa közepén – de ha nincs hozzá megfelelő infrastruktúra, akkor ez nem megy – fogalmazott prof. dr. Palkovics László.

190 milliárdos fejlesztés a záhonyi övezetben

A kormánybiztos hozzátette, a záhonyi átrakó kapacitását növelni kell, s a tervezett, 190 milliárd forintos beruházás hatása érzékelhető lesz egyéb területeken is: útkapcsolatok, s például a repülőterek fejlesztése terén.

A nyíregyházi reptér fejlesztése

Palkovics László hangsúlyozta: Nyíregyháza repülőtere azok között van, melyet a kormány a jövőben fejleszteni szeretne. S bár egy reptér fenntarthatósága a forgalomtól függ, amit még elemeznek, de az irány egyértelműen ez.

Megháromszorozódott a Nyíregyházi Egyetem támogatása

A kormánybiztos kiemelte, szükség van az oktatási rendszer, benne a felnőttképzés, szakképzés fejlesztésére, kiemelten a felsőoktatáséra, melyben fontos szerepet kap a Nyíregyházi Egyetem. – Itt nagyon pozitív dolgok történnek, a Nyíregyházi Egyetem is modellváltó egyetem lett. Gyakorlatilag most már nem az állam fenntartásában van, hanem egy alapítvány, egy kuratórium irányítja és tartja fenn az egyetemet, az állam viszont finanszírozza szerződéses formában. Ennek az lett a következménye, hogy a 2022-es állami támogatása az egyetemnek a 2021-es évhez képest megháromszorozódott. Ez azt a lehetőséget, hogy az egyetem az eddigi tevékenységét kiterjessze, mindenképpen tudja biztosítani.

Sok fejlesztés zajlik

A tájékoztatón elhangzott még, egy sor szakképzési fejlesztés zajlik a Nyírségben, illetve több olyan vasúti és közúti fejlesztés, ami ehhez a komplex rendszerhez kapcsolódik. A gazdaságfejlesztési programokról is szó esett a találkozón, eszerint a megyei vállalatok is bőségesen részesültek a pályázati támogatásokból. A miniszter hozzátette, a zöldítés irányába tett lépéseket is tervezik, iparfejlesztési kérdésekkel összekapcsolva.

Kapcsolódó galéria

Munkaértekezlet a Megyeházán