A Nyíregyházi Egyetemen tartotta plenáris ülését a Magyar Rektori Konferencia
Fotó: Szarka Lajos

A felsőoktatás aktuális ügyei mellett innovációs feladatokról, és a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámoló is a testület elé került.

A több mint 60 egyetemet átfogó szervezet rektorait, bizottsági elnökeit, a határon túli felsőoktatási intézmények képviselőit és az állandó meghívottakat köszöntötte a Rektori konferencia soros elnöke, a Műegyetem rektora. Mára már közismert, hogy az egyetemek kormányzati szinten átkerültek az EMMI-ből az Innovációs és Technológiai  Minisztériumba. Nagy volt a várakozás, hogy a felsőoktatás számára új minisztériumban milyenek az elképzelések az egyetemekkel kapcsolatban.

Az egyetemek számára futnak a különféle pályázati felhívások. A Nemzeti Innovációs Ökoszisztéma kialakítására már a bírálati folyamat végén van az ITM egyik nagyon fontos háttérintézménye, az NKFI, a Nemzeti Kutatásfejlesztési és Innovációs Hivatal, úgyhogy az az én MRK elnöki várakozásom, hogy az eddig is meglévő, nem alacsony színvonalú magyar felsőoktatási innovációs tevékenységet egy még szervezettebb forma váltja fel, ahol azok a tehetségek, amik a mi kezünkben vannak, még inkább kibontakozhatnak.

– mondta el prof. Józsa János, a Magyar Rektori Konferencia elnöke.

A felsőoktatási állmatitkár és az innovációért felelős államtitkár is meghívott vendége volt a konferenciának. Expozéval készültek az első találkozásra a felsőoktatási intézmények legfontosabb gémiumának tagsága előtt.

Dr. Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár kiemelte:

Arról fogok beszélni az előadásomban, hogy milyen kihívások előtt áll a felsőoktatás, egyrészt van egy demográfiai kihívás, tehát nincs annyi gyerek, mint ezelőtt 10-15 éve, erre valamifajta választ kell adnunk. Itt a 4. ipari forradalom, ami átrajzolja az egész gazdaságot és a társadalmat. Erre az egyetemeknek képzéssel, kutatással valamilyen módon felelni kell. A 3. dolog pedig az, hogy hogyan tudnak az egyetemek igazi innovációs ökoszisztéma központokká válni.

A helyettes államtitkár arról is nyilatkozott, hogy jövőre az állam kutatásfejlesztésre 32 milliárd forinttal nagyobb összeget szán. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a tanulásra fordított pénz a legjobban megtérülő befektetés. Élővé vált a kapcsolati háló, ami körülveszi az egyetemeket a mai valósággal. A szakképzés, a felsőoktatás, illetve a társadalmi, gazdasági élet szereplőinek együttmkűködését  hangsúlyozta Nyíregyháza polgármestere is.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere a konferencián elmondta:

Én azt remélem, hogy az a fejlesztéssorozat, ami zajlik Nyíregyházán, segíteni fogja egyrészt a felkészült szakembereket igénylő új munkahelyeket, másrészt a nagy cégek, valamint a kis-, és középvállallkozások együttműködését, illetve a Nyíregyházi Egyetem működését. A napokban adtuk át a Tréner Kft.-nek a pilótaképző új oktatási központját, ezt a nyíregyházi önkormányzat kiemelten koordinálja, segíti, lehetőségei szerint támogatja.

A Nyíregyházi Egyetem számára megtisztelő, hogy a Rektori Konferencia elfogadta a meghívást, hiszen 13-15 éve találkozott utoljára itt a testület.

Vassné dr. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora kiemelte:

Jelentős esemény ez, hiszen a magyar egyházi, állami és magántagozat, valamint a határon túli magyar egyetemek képviselői vannak itt, tudomásom szerint 70 felsőoktatási intézmény képviselteti magát. Ez a konferencia nagyon jó lehetőséget ad arra, hogy megbeszéljük a felsőoktatás aktuális kérdéseit.

A résztvevők előadást hallgattak a Bologna-folyamat víziójáról és a 2020 utáni tematikus prioritásokról. A változásnak megfelelően módosították a Rektori Konferencia alapszabályát és megválasztották felügyelőbizottság tagjait.

Kapcsolódó galéria

Rektori konferencia az egyetemen