A népszerű advent után jön a hagyománnyá váló disznótoros

 – Sokan dicsérték már az új elhelyezését is a tavalyi adventi rendezvénysorozatnak, mely most kifejezetten a Kossuth térre koncentrált – értékelt szerkesztőségünknek Kósa Árpád polgármesteri kabinetvezető, aki ez esetben a sorozat szervezőbizottságát is képviselte.

– A vélemények és a sokszor nagy látogatottságú rendezvények azt igazolják, hogy a nyíregyháziak idõjárástól függetlenül szívesen jönnek együtt ünnepelni a fõtérre, ha az tele van élettel és lehetõségekkel.

Újszerű elemek és helyszín

Ez utóbbiak között egyszerre utalt a szórakozásira és az étkezésire is Kósa Árpád, hiszen mindkét területen voltak újdonságok. A különlegesen világított, magasba repítõ körhintát több mint tízezren választották, de a téliesítésben partner fõtéri kávézók is elégedettek lehettek a közönség számával. Emellett egy külön faházban adventi menüvel, egy másikban digitális játékokkal várták az érdeklõdõket, s a programok száma is duplájára bõvült, a sztárvendégek mellett nyíregyházi mûvészekkel és tehetségekkel – ezek is százakat-ezreket csalogattak ki a belvárosba, a sokszor kedvezõtlen idõ ellenére is. De sokaknak tetszett a városházi kiállítás, és egyértelmû siker volt a díszkivilágítás megújítása, mely a városüzemeltetõ cég, a NYÍRVV nevéhez fûzõdik.

Van még ötlet bőven

– Látható volt, hogy szívesen készítenek fotókat a gyönyörûen megvilágított környezetben a városlakók. S noha olvastam, hogy egy szaklap Magyarország legszebb adventi vásárai között ajánlotta a nyíregyházit, mégis azt mondom, hogy ez csak a „nulladik” lépés volt. Tele vagyunk ötletekkel, tervekkel, szeretnénk idén a területet és a szórakozási lehetõségeket is bõvíteni. Az alapelvünk viszont – amit polgármester úr kért a szervezõktõl – nem változik majd: legyen különleges élmény a nyíregyháziaknak ez a néhány hét, és legyen miért feljönni a térre – fogalmazott a kabinetvezetõ.

Dr. Ulrich Attila kultúráért felelõs alpolgármester mindezt azzal egészítette ki kérdésünkre, hogy nemsokára újabb nagyrendezvény mozgathatja meg a nyíregyháziakat: február közepén már a második disznótorost rendezik a felújítás alatt álló Sóstói Múzeumfaluban.