A Nemzeti Színházban mutatták be a VISzEM program díszelőadását

Már 20, 2026

A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete új programja a vidéki színházak kiemelkedő előadásait vitte a fővárosba. A VISzEM program díszelőadását március 17-én a Nemzeti Színházban láthatta a szakmai közönség.

Fotók: Eöri Szabó Zsolt

Az első fotón (balról jobbra):

Velekei László, a Győri Balett igazgatója
Dr. Fülöp Péter, a Nemzeti Színház gazdasági és operatív igazgatója
Dr. Vadász Dániel, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen igazgatója
Barnák László, a VISzE alelnöke, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója
Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója
Kirják Róbert, a VISzE elnöke, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház
igazgatója
Őze Áron, a dunaújvárosi Bartók Színház igazgatója
Dolhai Attila, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója
Herczeg T. Tamás, a békéscsabai Jókai Színház igazgatója

Vidéki előadásokat vittek a fővárosba

A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete 2025-ben több olyan szakmai kezdeményezést indított, amelyek célja a vidéki színházi műhelyek munkájának erősítése, láthatóságuk növelése és az intézmények közötti együttműködés elmélyítése volt.

Az egyesület kiemelt alapelve a közösség ereje: közösen olyan programokat hoztak létre, amelyek nemcsak az egyes intézményeknek, hanem a teljes vidéki színházi struktúrának is új lehetőségeket teremtettek.

Új program váltotta a korábbi fesztivált

A tavaly meghirdetett VISzEM program célja az volt, hogy átvegye a Thália Színházban korábban megrendezett Vidéki Színházak Fesztiváljának szerepét.

A pályázat keretében a 21 tagszínház lehetőséget kapott arra, hogy az adott évad egy művészileg kiemelkedő előadását Budapesten, a Nemzeti Színházban vagy a József Attila Színházban mutassa be.

Támogatással valósult meg a program

Az egyesület támogatást biztosított a fővárosi vendégjátékokhoz szükséges anyagi források kiegészítésére, valamint közvetített a színházak között és megszervezte a fellépéseket.

A VISzEM program a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő támogatásával valósult meg.

Díszelőadást tartottak a Nemzeti Színházban

Március 17-én a Nemzeti Színház adott otthont a VISzEM program díszelőadásának, ahol meghívott színházi szakemberek előtt lépett fel a Győri Balett és a Győri Nemzeti Színház társulata.

Az esten Kodály Zoltán Romance / Székelyfonó című művét mutatták be.

További előadások is érkeznek Budapestre

A program a következő hónapokban is folytatódott. A Nemzeti Színházban május 14-én a Pécsi Nemzeti Színház A király beszéde című előadását láthatja majd a közönség.

A beszámolót a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete juttatta el szerkesztőségünkbe.

Előző hír
Nemzetközi díjat nyer a magyar tarifarendszer: dobogós az ország- és vármegyebérlet
Következő hír
Afrikai sertéspestis miatt több száz terület érintett Szabolcsban, Nyíregyháza is a listán

Kapcsolódó híreink