A négy közé juthat a futsal csapat
Fotó: Kohut Árpád

A Veszprémet fogadja a férfi futsal NB-I következő fordulójában az A' Stúdió Futsal Nyíregyháza. A csapat amennyiben győz hétfőn, szinte biztosan éremért játszhat. 

A Berettyóújfalu elleni vereséggel megszakadt az A' Stúdió Futsal Nyíregyháza felsőházi nagy sorozata. A mieink két győzelem és két döntetlen után először kaptak ki, de mivel a riválisok is vereséget szenvedtek, így maradt a negyedik helyen a csapat a tabellán. 10 pontja van a Stúdiónak, míg az üldöző DEAC és Veszprém egyaránt 4-4 pontos. Mindez azt jelenti, hogy ha a jövő héten a Nyíregyháza legyőzi a Veszprémet, jó eséllyel az első négyben zár, és a bronzéremért játszhat. 

Matematikailag még nem lesz biztos az első négy győzelem esetén sem, de arra kicsi az esély, hogy a riválisok mindegyik hátralévő meccsüket megnyerik, a Stúdió pedig mindet elveszíti. A mieink a Haladással, a Debrecennel és a Berettyóújfaluval játszanak még idegenben, illetve a Kecskemétet fogadják hazai környezetben. A felsőházi rájátszás május 6-án zárul, majd jönnek a helyosztók a bajnoki címért illetve a harmadik helyért. Az A' Stúdió Futsal Nyíregyháza már azzal is történelmet írt, hogy először jutott a felsőházba fennállása során, ha pedig éremért harcolhatna, az óriási sikert jelentene.