A hetedik helyen  - A válogatott meccsei miatt nem rendeznek a hétvégén fordulót

A válogatott mérkőzései miatt április 4-ig nem rendeznek fordulót a labdarúgó Merkantil Bank Ligában. A Nyíregyháza Spartacus viszont nem marad meccs nélkül, szombaton az élvonalbeli Diósgyőr vendége lesz felkészülési találkozón a Szpari. A találkozót zárt kapuk mögött rendezik Miskolcon. A szakmai stáb igyekszik kihasználni a szünetet, és a következő napokban erősítő edzések várnak a keret tagjaira. 

- Igyekszünk kihasználni a szünetet, egy hetet nagyon megtolunk majd a játékosoknak, és több dolog van melyet szeretnénk fejleszteni. Fizikálisan és taktikailag is kell előre lépnünk. Lesznek erősítő tréningek, és a futásgyorsaság mellett szeretném ha az összjáték gyorsaságában is javulnánk - mondta Gálhidi György vezetőedző. 

A Nyíregyháza Spartacus számára eddig nem sikerült rosszul a tavasz. Nyolc mérkőzésből ötöt nyert meg a Szpari, kétszer játszott döntetlent, és csak Dorogon kapott ki. Az elmúlt hat meccset veretlenül hozta le a gárda, és védekezésben sokat lépett előre az együttes, mindössze 2 gólt kapott január óta. A bajnokságból még kilenc forduló van hátra, ebből négyszer játszik hazai környezetben a Nyíregyháza. Több rangadó is vár az együttesre a hátralévő meccseken, többek között a Haladás, a Debrecen, a Vasas, a Gyirmót és az Ajka is az ellenfelek között van, azaz több élcsapattal is találkozik a Spartacus. A sérültek közül Csilus Ádám és Sinanovic Sinan rehabilitációja is jól halad, utóbbi áprilisban akár már pályára is léphet az együttesben. A Szpari a 7. helyről várhatja a tavaszi folytatást.