„A házasságok a jövőnket jelentik”

A házasságok a jövőnk szempontjából is fontosak, mert a jövőnket jelentik, hiszen a legtöbb gyerek házasságban születik – ezt mondta a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke Nyíregyházán. Palánki Ferenc szombaton este celebrált misét a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban, melyet a családokért ajánlott fel. A püspök a jubiláló házaspárokat a mise végén egyenként meg is áldotta.

Volt, aki öt éve, volt, aki harminc és olyan házaspár is eljött szombat este a misére a katolikus templomba, akik már negyven éve élnek a házasság szent kötelékében. Összesen több mint 100 pár érkezett a székesegyházba. A fiatalabbak még a pici gyerekeiket is magukkal hozták. A házasok, függetlenül attól hány éve mondták ki a boldogító igent, abban egyetértettek, hogy a házasság egy komoly döntés.

– Ez egy elköteleződés, amit isten előtt ki is mondtunk és valamiképp isten kegyelmét is kértük így a kapcsolatunkra és fontosnak tartottuk, hogy egy plusz megerősítést kapjunk – mondta Kálvin Sándor, aki a feleségével és két pici gyerekükkel érkeztek a templomba.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke térdelt le a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház főoltára előtt szombaton este. Így kezdődött el a mise, amit a házasság hete alkalmából Palánki Ferenc celebrált. A püspök a misét a Házasság Hete alkalmából a házastársakért ajánlotta fel.  A püspök szerint a házasság az emberiség jövője szempontjából is kiemelkedő jelentőségű.

– Az emberiség jövőjéről van szó, hogy az élet továbbadása egy olyan közegben történjen, amit nagyon fontosnak tartott az Isten, hiszen a Teremtés könyve első lapján már ott van, hogy a férfi elhagyja anyját, apját, feleségéhez ragaszkodik és a kettő egy lesz tulajdonképpen. Ez a szeretetnek a megszületése, a megünneplése és megélése. Ez a szeretet nem csupán érzelem, ez döntéseken alapszik – szögezte le Palánki Ferenc római katolikus megyés püspök, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye.

A szentmise végén a jubiláló házaspárok egy-egy szál gyertyát kaptak, majd a püspök elé járultak, aki meg is áldotta a frigyüket.