A hazai gázfogyasztás több mint háromnegyedét már betáraztuk télre
A hazai gázfogyasztás több mint háromnegyedét már betáraztuk télre

Jól halad a hazai gáztárolók feltöltése, a legfrissebb adatok szerint az éves lakossági fogyasztás több mint 82 százaléka már a tárolókban van, és ez a gázmennyiség 900 millió köbméterrel több is, mint amit erre az időszakra az EU előírt. Ezek pedig nem csak Magyarország energiabiztonságát, hanem a rezsicsökkentést is védik, amivel az átlagfogyasztásig több mint kétmillió forintot spórol minden magyar család. Augusztustól már a megspórolt összeg is rajta lesz az áram- és gázszámlákon – számolt be az M1 Híradó.

 

„Nagyon ügyelni kell a fogyasztásokra” – noteszben vezeti pontos nyilvántartást az áram- és gázfogyasztásáról Király Imre. A zalaegerszegi nyugdíjas nemcsak az elfogyasztott köbmétereket és kilowattórákat írja fel, hanem azt is, hogy mennyit fizetett.

„Nekünk is van két hűtőszekrény, meg egy hűtűláda, de a hűtőládánk már nagyon régi. Most ezt a hónapot megnézzük, most ellenőrzöm és akkor hónap végén meglátjuk a fogyasztást” – mondta el az M1 stábjának.

Ráadásul azt is írja, hogy a rezsicsökkentés 2013-as bevezetése óta összesen hány forintot spórolt. Ebben nagy segítségére volt, hogy a rezsiszámlákon eddig ez is szerepelt.

Mostantól pedig még egyszerűbb dolga lesz, ugyanis az augusztustól életbe lépő rezsiszabályoknak köszönhető megtakarítás részleteit a gáz- és villanyszámlák is tartalmazzák majd.

 

Mind a két dokumentumon sokkal részletesebb tájékoztatás lesz a megtakarítás mértékéről. Ezek egységesen narancssárga mezőben látszanak majd.

A villanyszámla a jövőben így fog kinézni:

(forrás: kormany.hu)

A gázszámlán is történnek változások:

(forrás: kormany.hu)

Ebben szerepel majd, hogy rezsicsökkentés nélkül mennyit kellene fizetni. A kormány.hu-n megjelent gázszámla illusztrációban például 143 773 forint ez az összeg. A következő sorban pedig az látszik, hogy a rezsicsökkentésnek köszönhetően mennyi a megtakarított összeg: ezen a példán 128.807 forint. Tehát, a kormány intézkedésének köszönhetően a lakosság kevesebb, mint a kilencedét fizeti a versenypiaci árnak – legalábbis az átlagfogyasztás erejéig. Így a példában szereplő számla végösszege csak 14 966 forint.

Az elhúzódó orosz-ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt Európában drasztikusan emelkednek az energiaárak.

Az áram ára több mint ötszörösére, a gázé pedig több mint hatszorosára nőtt egy év alatt. Az emelkedés végét pedig megbecsülni sem lehet. Csak Magyarországon védik ettől érdemi intézkedések az embereket.

Ezért augusztus 1-én életbe léptek az új rezsicsökkentési szabályok, amelyek

az átlagfogyasztásig továbbra is mindenkinek a piacinál lényegesen olcsóbban biztosítják a villanyt és a gázt.

A villamos energiánál az átlagfogyasztási limit 2523 kilowattóra, a földgáznál pedig 1729 köbméter évente. Így gázból havonta átlagosan 144 köbmétert, áramból pedig 210 kilowattórát használhatnak az emberek rezsicsökkentett áron.

Az árak sokkal olcsóbbak, mint a piacon, hiszen rezsicsökkentéssel a gáz köbméteréért 102, az áramért kilowattóránként 36 forintot kell fizetni.

Ebből is kiderül, hogy rezsicsökkentés nélkül a családok évente több mint 2 millió 400 ezer forintot fizetnének a gázért és a villanyért. Kormányzati segítséggel viszont a számla ennek a töredéke: 267 ezer forint lesz évente az átlagfogyasztásig. Tehát, a havi megtakarítás 181 ezer, az éves pedig jóval több mint 2 millió forint.

Ráadásul az elszálló energiaárak mellett, a gázszállítások is akadoznak, ami komoly problémákat okoz Európában. Sok helyen úgy számolnak, hogy nem tudnak majd fűteni télen, mert nem lesz mivel.

Magyarországon nincs ilyen gond: folyamatosan érkezik a földgáz a gáztárolókba. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai szerint

itthon augusztus 1-jére 3,25 milliárd köbméter földgázt tároltak be, ami az éves lakossági fogyasztás 82 százaléka.

A tárolók összkapacitásának pedig több mint 51 százaléka. Ezzel nemcsak az itthoni ellátás van biztonságban, de az EU-s előírásokat is túlteljesíti Magyarország, 920 millió köbméterrel.