A Három nővér is visszatérő színdarab István István pályáján

2014 óta tagja a Móricz Zsigmond Színház társulatának István István, de ez az első évad az életében, amikor nős emberként lép színpadra. Az új színdarabok közül láthattuk már a Három nővérben; a Nemtudomka című mesejáték premierje februárban, Az ajtóé márciusban lesz.

– Húzós volt az előző évadod négy nagyszínpadi premierrel, sokat játszott előadásokkal. Mire emlékszel szívesen, hogyan értékeled?

– Nehéznek értékelem. Általában egy vagy két kamarai, illetve nagyszínpadi előadásaim voltak az előző évadokban, különböző variációkban. Ilyen még sose fordult elő, amióta itt vagyok, hogy négy nagyszínpadi produkció részese legyek, amiből kettő ráadásul musical. Mindemellett nagyon sok előadást játszottunk ezekből, A padlásból például ötvenötöt. Tehát nagyon nehéz volt, fizikailag is megterhelő, de jónak értékelem abból a szempontból is, hogy rájöttem: talán nem vagyok még lerozzant öregember, mert egészen jól bírtam.

– A padlásban már játszottál korábban, csak nem ugyan­ezt a szerepet.

– Igen, még Szatmárnémetiben a Rádióst, most pedig Barabást, a gengsztert és Révészt, aki csak külsőleg azonos Barabással. Érdekes, hogy Barabást/Révészt általában a szellemekkel egykorú, tehát huszon-harmincéves színészek játsszák. Meg is lepődtem rendesen, amikor közölték, hogy őt kapom, mert tényleg nem 58 évesekre szokták kiosztani. De ha úgy vesszük, kortalan a szerep, tehát eljátszhatja bárki. 

– Nekem a nézőtérről úgy tűnt, nagyon szeretted. 

– Valóban. Mivel A padlás egyszer már megvolt, ráadásul a főszerepet, a Rádióst játszottam, ezért nem nagyon hittem, hogy még egyszer ebben az előadásban örömömet lelném. De nem így történt, megszerettem, és most is nagyon szívesen vagyok részese. 

– Ebben az évadban három bemutatód van, a két kamarabeli komoly, mély előadás. A Három nővér premierjén már túl vagytok. Belülről milyennek láttad, érezted?

– Azt tudni kell, hogy az én szerepem nagyon pici, alig-alig fordulok meg a színpadon, néha csak pár másodpercet töltök ott, máskor jó néhány percet. Az öreg hivatali szolgát, Ferapontot játszom. A próbafolyamatban így kevésbé vettem részt, mint a sokkal nagyobb szerepekkel bíró kollégáim. De, amiben részt vettem, úgy érzékeltem, hogy értékes, hasznos és jó próbafolyamat volt.

– Miután megnéztem, azt mondtam Szervét Tibornak, a rendezőnek, hogy szerintem súlyos, elgondolkodtató, nagyon jó előadóst sikerült megalkotnotok, nem ment át érzelgősségbe. 

– Tibornak pont ez volt a célja, hogy ne a „hagyományos” Csehov jelenüljön meg a színpadon, amikor mindenki már frászt kap attól, hogy sírni fognak a szereplők. Csehov maga is azt mondta: õ nem azért írta ezeket a darabokat, hogy zokogjanak az emberek, hanem azért, hogy nézzenek tükörbe. Sõt, szerinte õ vígjátékokat írt. Láttam olyan bukaresti Csehov előadást, amin helyenként halálra röhögtük magunkat.

Nekem amúgy a Három nővér is megvolt már, annak idején – szintén Szatmárnémetiben – Kuligint játszottam a Keresztes Attila-féle nagyon-nagyon jó előadásban. Épp beszéltük a kollégákkal: az idõ múlását, az öregedést jelzi, hogy egyre több darab tér vissza a pályánkon. Nekem tavaly A padlás, idén a Három nõvér és Az ajtó, mind Szatmárnémetihez kötődik.

– Az ajtóban a szereped Tibor. Õ Szobotka Tibor, Szabó Magda férje?

– Igen. Korábban – Bereményi Géza rendezésében – az alezredest játszottam Szatmáron. 

– A rendezővel, Szabó K. Istvánnal dolgoztál már?

– Dolgoztam, hál’ Istennek, két ízben is. Egy harmadik ízben is kellett volna, de akkor az energiaválság miatti bezárás elvitte, amiatt nem tudtuk megcsinálni. Nagyon szívesen veszek részt a rendezéseiben. 

– A színészkollégákkal való beszélgetéseim révén már tisztában vagyok azzal, hogy sokan szeretitek a Szabó K. Istvánnal közös munkát.

– Így van, maximálisan aláírom. Bízom benne, hogy a mostani is a szokásoknak megfelelő, hasznos, jó és tanulságos próbafolyamat lesz, sikeres előadással.

– Az idén is leszel király, még ha kettős szerepben (apa és király) is: a Nemtudomka címû gyermekdarabban.

– Még csak annyit tudok a Nemtudomkáról, hogy miről szól, de nem ismerem a darabot. A rendezőnővel, Madák Zsuzsannával sem dolgoztam még soha. 

– Legutóbb úgy fejeztük be az interjút, hogy megkérdeztem tőled: hogyan érzed magad a bőrödben. Így feleltél: köszönöm jól, a magánéletem rendben, van egy csodálatos párom. És most miként érzed magad?

– Most is jól, köszönöm szépen. A magánéletem rendben, van egy csodálatos feleségem.

– Hányadik házasságod?

– Az első. Kivártam. 

– Mi vezetett odáig, hogy így negyven pluszosan hagytad bekötni a fejed?

– Mondd ki nyugodtan, hogy a hatvanhoz nagyon közel! Nem tudom. Ez egy csodálatosan szép találkozás volt, váratlan szerelem, és egy idő után úgy éreztük: ennek meg kell történnie. Meg hát én se haljak meg úgy, hogy nem voltam nős... (nevet)

– Természetesen minden más szakmában is igaz, de a színész esetében, aki a szívével, lelkével dolgozik, talán még inkább fontos, hogy rendben legyen a háttér. Neked ezek szerint rendben van.

– Hála Istennek, igen. Ami még nagyon-nagyon fontos, hogy a feleségem nem szakmabeli, õ óvodapedagógus. Itt, a színházban mi azért egy nagyon belterjes világban élünk. Rengeteget vagyunk bent, folyamatosan egymással töltjük az időt, a jelenések között mindig a színház büféjében ülünk, szinte csak a színház a téma. Több házaspár is van közöttünk, illetve kapcsolatok, ennek ellenére számomra sokat jelent, hogy a feleségemnek nem ez a hivatása. Általa megismerhetek más világot, más problémákat, más embereket. Sokkal többet vagyok úgymond civilekkel, ami azért jó dolog.

– Színészként mennyire jársz közöttük nyitott szemmel? Úgy figyeled-e az adott közegeket, hogy hátha valamit fel tudsz használni munkád során: élményeket, gesztusokat, motivációkat, jó és rossz cselekedeteket?

– Sokszor igen, de nem mindig. Néha tudatosan is figyelek. A színész járjon nyitott szemmel, mert csak abból tud táplálkozni, amit lát.                        

(Szerző: Kováts Dénes)