A Filharmónia Magyarország nyíregyházi programjai

A legkisebbeket három előadás várja. Novemberben a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar tagjai Szabó Soma vezényletével vezetik el a gyerekeket a zene birodalmába. Interaktív előadásuk címe: Mesélő hangok – a programzene. A következő év elején a Flautando Fuvola Quartet muzsikájában gyönyörködhetnek az általános iskolások, majd májusban a Talamba Ütőegyüttes koncertje zárja a sorozatot.

 

Középiskolások

 

A középiskolások négy előadáson szórakozhatnak. Először a Nyíregyházi Művészeti Középiskola zenész és táncos növendékei szórakoztatják a közönséget. Időkerék című előadásukban ötvöződik a zene és a tánc, mindezek a történelmi korokban. Novemberben a Claxoton Quartett lép a diákok elé, Vivalditól a jazz-korszakig szólaltatják meg a zeneműveket szaxofonon és klarinéton. A régmúltat, a reneszánsz és a barokk zenét idézi fel Tamás Attila, a Vikár Sándor Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Zeneiskola igazgatója februárban a Volante Consort előadásán. Az évadot a M.É.Z. Zenekar zárja 2016 áprilisában.

[REKLAM]

A Filharmónia a felnőtteknek is szép élményekkel teli koncerteket kínál. Októberben a Budapesti Fesztiválzenekar látogat el Nyíregyházára, novemberben az Orfeo Zenekar, míg decemberben a Miskolci Szimfonikusok érkeznek. 2016 első előadása a Magyar Zongorás Négyes koncertje lesz, Hegedűs Endre, Hegedűs Katalin, Várnagy Andrea és Farkas Zsolt kápráztatja majd el a közönséget. Márciusban a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, áprilisban pedig a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar ad koncertet Nyíregyházán, a Kodály Teremben.

M. E.