A decemberre tervezett bemutatóval 46 év után búcsúzik a színpadtól Puskás Tivadar

Hétfő este elolvasták a Napsugár fiúk szövegkönyvét, majd megkezdődik a többhetes próbafolyamat, hogy a tervek szerint december 5-én a közönség elé álljon Puskás Tivadar, és ezzel az előadással búcsúzzon el a színpadtól.

Nem friss a hír, mégis újra megdöbbenti a Móricz Zsigmond Színház nézőit, hogy egyik kedvencük, Puskás Tivadar, alias Pusi itt, Nyíregyházán, egy jutalomjátékkal búcsúzik a színpadtól és a pályától. Willy Clark után nem játszik többet.

„Milyen érdekes, ahogy hazaértem, és ezt bejelentettem, rögtön bejelentkeztek mások is Pesten, de nem vállaltam el. Ma pont hallgattam egy Szerb Antal levelet, amiben azt írta, hogy olyan jó egyszer csak semmit nem tenni. Nincs felelősség, nincs drukk, hanem elkezd a világ sokkal nyitottabb lenni. Azt érzem, hogy rengeteg mindenre van időm, rácsodálkozom, hogy Úristen mennyi minden mellett mentem el a pályám miatt. Természetesen nem panasz. Nagyon élveztem, és nagyon hálás vagyok a pályámért. Amit beleraktam, vissza is kaptam” – így Pusi.

Ez most a nagy kérdés. Miért? Sokak nevében mondom, reméljük, hogy a Napsugár fiúk évtizedes sikerszériát ér majd meg. Pusi színpadi partnere Horváth László Attila lesz, akivel nemcsak hogy jó ideje tervezik már az előadást, de sokat játszottak együtt, kiváló színésznek tartja és számos dologról ugyanúgy gondolkodnak. Willie és Alfréd mellett Ben a harmadik férfi a vígjátékban. Az olvasópróbára aztán megérkezett a két vendég, Puskás Peti és Dallos Bogi.

„Apával már próbáltunk – most a kocsiban mi is próbáltunk –, sőt Bogi kérdezte, hogy mit gondolok a szerepről, tehát ő rögtön elemző próbát is kezdett a kocsiban, mert ő nem tudja, hogy van ilyen külön, hogy elemző próba. Apával meg már az első felvonást végignéztük, a másodikra még nem jutott időnk, de az legalább meglepetés lesz majd nekünk” – mesélt felváltva Dallos Bogi és Puskás Peti.

Neil Simon darabjáról, a két zsémbes, haragos és szenilis öregúr történetéről úgy nyilatkozott a rendező, hogy jó kis mű ez, megadjuk neki a tiszteletet. Tervezi egy kicsit táncos, kicsit dalos betét megjelenését, ez lehet kis összekacsintás majd a nézőkkel. 

Mészáros Tibor rendező: „Nagyon nagy megtiszteltetés volt, tudván, hogy Puskás Tivadarnak ez a hattyúdala, és ez egy nagyon szép feladat, hogy nem szimplán egy egyébként méltán híres, világhírű és zseniális darabot kell színpadra állítani, hanem az a kihívás is megvan, hogy úgy tudjam személyessé tenni, hogy ez szép búcsú legyen, méltó emlék, megemlékezés legyen. Akár visszaemlékezés is legyen a Pusi részéről, ugyanakkor a nézők részéről is, hogy megtörténjen ez az utolsó nagy összeölelkezés, ami egyébként estéről estére a színpadon, a színészek és a nézők között – egyre kevésbé és egyre virtuálisabban, de mégis csak meg tudjon történni.”

Az előadás specialitása épp Pusi lesz, hiszen ez az ő jutalomjátéka, az utolsó nagy felvonás.
A nagyszínpadra tervezett bemutató december 5-én lesz. Puskás Tivadar partnerei: Horváth László Attila, Rák Zoltán, illetve Puskás Péter, Dézsi Darinka, illetve Dallos Bogi és Horváth Réka.
Nincs kibúvó, ezt a darabot el kell játszani – hangzott el a hétfő esti olvasópróbán –, dacolva a vírussal, mely most is távol tartott szereplőket, hiszen a pandémia miatt összecsúsztak próbák és bemutatók. Így többen a Szaffi és az Új stílusgyakorlatok bemutatójára készülnek.

Kapcsolódó galéria

Olvasópróba - A napsugár fiúk