A címvédő nyerte a fővárosi meccset

A listavezető Vasas vendége volt a női röplabda Extraligában a Fatum Nyíregyháza. 

A mérkőzés elején felváltva estek a pontok, majd 3-3 után kisebb előnyt szereztek a hazaiak, ám felzárkózott a Fatum, és Anija Jurdza ászával egyenlített, majd Kovács-Francesco Genesis remek megoldása után már a mieink vezettek. Féltávnál 13-13 volt az állás, de jó támadásokkal sikerült három ponttal meglépni, ám a hajrá előtt már kettővel a Vasas állt jobban. Deana Valentová is bemutatkozott a Nyíregyházában, de ő sem tudta megakadályozni a hazaiakat a játszma megnyerésében. 

A második szett eleje az angyalföldieké volt. Merve Cepni igyekezett tartani a lépést a hazaiakkal, de Bannistert nem sikerült tartani. Több volt ekkor a hiba a mieinknél, ezt pedig kihasználta a Vasas, és hat ponttal vezetett a végjáték előtt. Javultak ugyan a blokkjaink, de végül magabiztosan nyerte a játékrészt a házigazda. 

A harmadik szett is fővárosi vezetéssel kezdődött, korán időt kellett kérnie Tomás Vargának. Ez használt, mert Lászlop Alexandra ásza után két pontra zárkózott a Fatum, sőt, Valentová blokkjával 6-6 lett az állás. Bannister támadást rontott, így átvette a vezetést a Nyíregyháza egy nagy sorozattal. Marija Cicic is bedobott egy trükköt, ezzel tovább növelve az előnyt, de 12-12-nél újra döntetlen volt az állás. Kiegyenlített volt ekkor a meccs, egyik csapat sem tudott meglépni, ám a végjáték előtt jött egy rossz nyitás és egy Török ász, így a Vasas 18-16-ra vezetett. A hajrá is a budapestieké volt, így 3-0-ra megnyerték a találkozót. 

Vasas-Óbuda – Fatum Nyíregyháza 3-0 (20, 15, 20)

Vasas: Fricova 8, Fábian, Bannister 16, Papp 9, Abdulazimova 13, Boyko 5

Csere: Juhár (liberó), Vezsenyi, Skrypak, Jámbor 2, Török 5

vezetőedző: Ioannis Athanasopoulus

Nyíregyháza: Kovács-Francesco 1, Cepni 6, Lászlop 5, Belova 4, Leban 4, Jurdza 8

Csere: Tóth F.(liberó), Cicic 3, Valentová 2

vezetőedző: Tomás Varga