2019 novemberében Nyíregyházán lesz a rali Eb-futam! - Interjú Oláh Gyárfással

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsport világtanácsának szentpétervári ülésén véglegesítették a rali Európa-bajnokság (ERC) 2019-es versenynaptárát, amelyben november második hétvégéjén szerepel a Nyíregyházán sorra kerülő magyarországi versenyhétvége is.

Korábbi kapcsolódó cikkeink:

https://www.nyiregyhaza.hu/november-masodik-hetvegejen-rendezik-jovore-nyiregyhazan-a-rali-eb-futamot-2018-12-06

https://www.nyiregyhaza.hu/rali-eb-futamot-rendez-nyiregyhaza--november-masodik-hetvegejen-rank-figyel-europa-2018-12-06

 

Oláh Gyárfás a motorsport diplomácia térképére is feltette hazánkat, köszönhetően annak, hogy előbb az FIA Off-road Bizottságának elnökévé, majd idén az FIA Közép-Európai-Zóna bizottságának alelnökévé választották. Itthon sokan tartják túl jól vasaltnak ahhoz, hogy az autósportot képviselje, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke szerint azonban a fehér ing jár a sportágnak és az autóversenyzőknek is.

Négyéves elnöki ciklusának talán legnagyobb eredménye, hogy 2019-ben Magyarország rali-Európa-bajnoki futamot rendezhet. Mennyire volt nehéz vagy könnyű mindezt elérni?
Négy év munkája van abban, hogy a Nyíregyháza-rali szerepel a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsport-világtanácsának ülésén véglegesített, jövő évi rali-Európa-bajnoki (ERC) versenynaptárban. Négy évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem, hogy a magyar rali méltó arra, hogy visszakapja az Európa-bajnoki futam rendezési jogát. Egy darabig szépen haladtunk, de tavaly év közepén úgy éreztük, nem fog sikerülni.

Miért, mi történt akkor?
Hallottuk az itthoni hangokat, hogy az ERC-projektet murvás futam irányába kell vinni, én pedig hallgattam ezekre a hangokra, és ennek megfelelően haladtam a munkámmal, de falakba ütköztem. Majd egyszer csak eljutottam arra a pontra, hogy tudtam beszélni a meghatározó emberekkel, köztük a ralibizottság elnökével és az FIA elnökével, Jean Todttal. Ekkor jöttem rá, hogy nem jó az irány, de szerencsére idejében váltottam.

Hogyan?
Előbb jött az elhatározás, hogy hozzunk be új pályákat a hazai bajnokságba – így jött képbe a Zemplén –, majd megkértem a hazai ralibizottságot, hogy készítsenek elő egy tervet, amivel támogatást kérhetek Szabó Tünde államtitkár asszonytól. Szerettem volna meggyőzni őt arról, hogy ezzel az anyaggal pályázzunk az Eb-futamra. És bejött.

Az FIA motorsport-világtanácsának pár nappal ezelőtti döntése alapján a Zemplén kiütötte a versenynaptárból az Akropolisz-ralit az Eb-n. Milyen erőssége van a térségnek, amivel be tudott kerülni az azori-szigeteki vagy a kanári-szigeteki rali mellé?
Az országunknak nemzetközileg elismert, tradicionális értékei vannak a ralisportban. A versenyzőink, az eredményeink meghatározóak. Emellett
a promóternek és az Eurosportnak is fontos a szép környezet, hogy meg lehessen mutatni az ország vagy a régiói értékeit.


Az idei bajnoki zárófordulóként megtartott Nyíregyháza-rali bebizonyította, hogy a Zemplén és környéke, a Tokaji borvidék tökéletesen alkalmas erre. A versenyzői beszámolók és az elkészült videók, fotók alapján
kijelenthetjük, hogy sikerült egy romantikus és izgalmas pályákkal teli helyszínt választanunk.

 


Eredetileg november első hétvégéjén, az Eb zárófutama lett volna Magyarországon. Miért módosították végül a dátumot november 8-10-re?

A halottak napja és a mindenszentek nem lett volna szerencsés időzítés. A verseny útlezárásokkal jár, és függetlenül attól, hogy Nyíregyháza és a térség milyen lelkesedéssel fogadott minket, úgy éreztük, hogy jobb lenne egy másik időpont, sikerült is ezt elérni.

Mindenki örül a döntésnek?
Természetesen hallani kritikákat, hogy miért a Zemplénbe visszük az ERC-t, és miért nem Székesfehérvárra vagy a Mecsekbe. Sok feltételnek kell megfelelni, a Zemplén és környéke pedig tökéletes választás. A megyében minden adott, nemcsak sportszakmai, hanem kormánypolitikai oldalról is, hiszen Nyíregyházán épül majd az az autósportcentrum, ami később akár ralikrossz-Eb vagy világbajnoki futam rendezésére is alkalmas lehet. Emellett a közelben van Miskolc, Eger, amit nevezhetünk a magyar rali hazájának.

Sokan látnának szívesen Budapest-ralit is a versenynaptárban.
Most úgy tűnik, nem kell versenyt Budapestre hozni. Annyi esemény van itt, hogy bármennyire is szeretnénk, be kell látnunk: kicsi eséllyel, különleges érdekek mentén lehetne a fővárosban és környékén versenyt szervezni, de nem adom fel ezt a célomat sem.


Az említett nyíregyházi sportcentrummal kapcsolatban hallani olyan véleményeket is, melyek szerint felesleges egy újabb komplexumra költeni, mikor ott van Nyírád és Máriapócs is, két tökéletesen működő pályával.
Roppant egyszerű a válaszom erre: a nyírádi és a máriapócsi katlan két magántulajdonban működő komplexum, a kormány pedig szeretne – a Hungaroringhez hasonlóan – egy száz százalékig állami tulajdonban lévő létesítményt. Nem hiszem, hogy az épülő központ konkurenciája lenne majd a meglévő kettőnek, tökéletesen kiegészíthetik egymást.


Ahogyan kezdtük az interjút: tényleg ezt tekinti elmúlt négy éve legnagyobb eredményének az MNASZ élén?

Nehéz helyzetben voltam, mikor 2015 elején elnökké választottak. Problémás évek voltak mögöttünk, a tagságnak nem volt bizalma a szövetség vezetésében. Ha orvosi hasonlattal élhetek,
nem volt elég műtétet végrehajtani a szövetségben, egyenesen transzplantáció kellett a döntéshozatal területein.
Megfelelő tapasztalat nélkül belevágni igazi kihívás volt, de mivel az autósportból jövök, most is úgy álltam fel a rajtrácsra, ahogy versenyző koromban: a legjobbat akartam kihozni a szituációból. Kevés volt a segítség, hogy merre induljak, kellett egy jó csapat is, melynek tagjaival végül komoly célokat tűztünk ki. Egyik volt ezek közül, hogy feltámasszuk a ralit, a másik a bizalom és a sportdiplomácia felállítása, végül az utánpótlásprogram kidolgozása.


Sokan tartják túlságosan jólfésültnek, túl „vasaltnak”, túl elegánsnak az autósporthoz. Mit gondol erről?
Hallottam és hallok is a mai napig ilyen kritikákat. Természetesnek tartom, hogy éves szinten negyvennél is több versenyen, MNASZ-eseményen veszek részt, hiszen ez a dolgom.

Ha valahol megjelenek, akkor azt úgy teszem, hogy a magyar autósportot képviselem, erre pedig büszke vagyok.
Ha én magamról nem hiszem el, hogy elnök vagyok, akkor hogy várhatnám el másoktól, hogy megbízzanak és higgyenek bennem? Azért viselem az ingemen a logót, azért próbálok jól megjelenni, hogy ezáltal is visszaadjam az embereknek a magyar autósportba vetett hitüket. És persze benne van a sportág iránt érzett tiszteletem is.
De szerencsére látom, hogy egyre több sportvezető veszi fel büszkén az MNASZ-inget. Volt ehhez hasonló kritika egyébként akkor is, amikor elindítottam a nyilvános Facebook-oldalamat. Azt mondták, magamat akarom előtérbe tolni, de ez nem így van. Egyszerűen fontosnak tartom minél szélesebb körrel megismertetni a munkámat és a sportág eredményeit.

Ezek szerint vannak ellendrukkerei?
Vannak olyanok, akiknek az érdekei nem ugyanazok, mint az enyéim. Szeretném ezt a sportot jobbá és profibbá tenni. Közben pedig vannak, akik üzleti lehetőségként tekintenek az autósportban betöltött tisztségükre, ebből élnek, és nem biztos, hogy jó nekik ez a megújulás, amin átment a magyar autósport.

Mire gondol pontosan?
Például a versenyrendezői érdekekre, a költségvetés felülvizsgálatára, vagy arra, hogy a Zemplénbe visszük az ERC-t.

Volt, amiben hibázott?
Volt, aminek nem jól vágtam neki. Kevesekben bíztam meg, nagyon sok mindent vállaltam magamra. Úgy éreztem, ahhoz, hogy jó döntéseket hozzak, minden egyes folyamat minden egyes elemét látnom kell és éreznem kell. Berendeltem mindent magam alá, emiatt mostanra kicsit úgy tűnik, mintha egyszemélyes vezetője lennék az MNASZ-nek, viszont azt érzem, hogy az elmúlt négy év sikereihez kellett ez.

Mostanra megtanultam, hogy jobban kell kiosztani a feladatokat, ehhez viszont kellenek a megfelelő munkatársak is.
A januári tisztújító közgyűlés kinyithat egy ablakot, melyen bejöhet a friss levegő az új tisztségviselők személyében. Hiszem, hogy jó irányba haladunk: 2014-ben 145 fő volt a tagság létszáma, ez most 210 körül van, mellette a versenyzői létszám is növekszik. Az off-roadban duplaannyi versenyző van, mint négy évvel ezelőtt volt.

A gyorsaságiban is?
A gyorsaságiban kevesebb van.

Az elmúlt években a gyorsasági szakágban történtek egy minden részletre kiterjedő, átfogó elemzést kívánnak.
Sportszakmai és sportpolitikai oldalról is meg kell vizsgálni a hazai bajnokság csökkenő létszámának okát. A szakág vezetése partnerem ebben a munkában, ez sokat segít abban, hogy a 2019-es bajnokság kiírását hozzá lehessen igazítani a valós igényekhez. A legismertebb kategória, a túraautózás nagyon drága sport, nagy költségvetésre van szükségük az itt versenyzőknek.

Mert a raliban nem?
Jogos, igen. Ott is. Azt viszont tudni kell, hogy a rali a legtradicionálisabb, legtöbb versenyzővel rendelkező szakág. A gyorsasági nagyon nehezen vészelte át a 2008-as gazdasági válságot, nehezen állt talpra belőle. De
megvan a stratégiánk ahhoz, hogy hogyan hozzuk vissza a hozzá méltó szintre, ehhez pedig kellenek a nemzetközi eredmények is.
Egy Michelisz Norbi, egy Kiss Norbi hatalmas ajándék és érték a magyar gyorsasági autósportnak, mert egyrészt példaképek a fiatalok számára, másrészt igenis az ő eredményeik tartják bennünk a lelket, hogy érezzük: érdemes a gyorsaságiért küzdeni és dolgozni. Ennek a célnak az elérésében nagy segítség lehet a készülő nyíregyházi sportcentrum is.

Említette az elmúlt négy év eredményei között az utánpótlásprogramot. Ez hogyan néz ki az autósportban?
Azokat szeretnénk támogatni, akik már a sportágban vannak. Ha már sikeresek a magyar bajnokságban, akkor jussanak ki a segítségünkkel egy közép-európai zóna bajnokira. Ehhez
nevezési díjban, ruházatban segítjük, a felkészülésükben támogatjuk őket. 12 millió forintunk van az első pályázatra, ezt vélhetőleg nagyjából 50 pályázó között fogjuk szétosztani. Ez a pénz a 2017-es évi maradványértékünk, mert meghoztam azt a döntést, hogy 2017-től az MNASZ minden profitját az utánpótlásprogramba kell raknunk.
Emellett pályáztam további 11 millió forintra az EMMI-nél erre a célra, a következő négy évnek lesz a nagy feladata, hogy tovább fejlesszük ezt a programot.
Készen állok egy 2019-2023 sportágfejlesztő program bevezetésére is, hogy meggyőzzük a kormányt arról: érdemes segítenie a munkánkat abban, hogy eljussunk iskolákba, olyan helyekre, ahol fiatal, tehetséges gyerekek vannak. Tudjuk, hogy százból 99 talán soha nem fog versenyautóba ülni, mégis meg kell próbálni.

Biztos, hogy jó ötlet tömegsportosítani egy ennyire költséges sportágat? Ráadásul ahhoz, hogy kiemelkedő versenyző legyen valakiből, speciális készségekre is szükség van, ebben az olvasatban pedig könnyen tűnhet kidobott pénznek az utánpótlásra fordított összeg.
Nézzük akkor a másik oldalról. Az autósport nemcsak a profi sportról szól, hanem arról, hogy megtanítsuk közlekedni, vezetni, autóban viselkedni a gyerekeket, mit kell tenni, ha egy autó megcsúszik – ezt pedig a sport megmutatja. Erre a célra is szeretnénk ezt a kezdeményezést használni.

Lehet, hogy nem lesz belőle autóversenyző, de lesz belőle egy profi motorsportfotós, újságíró, sportbíró, felügyelő, vagy bármilyen, az autósporthoz kötődő háttérember.
És lehet, hogy az ehhez szükséges magvakat pont egy ilyen programmal ültetjük el benne.

Hogy érzi, sikerült megvalósítania mindazt, amit elnökké választásakor eltervezett?
A szövetség bevételei egyharmadával növekedtek az elmúlt négy évben, és ezt nem a díjak emelésével értük el, hanem azzal, hogy több a versenyző, a támogató, és nagyobb támogatást kapunk a kormánytól. A rali-Eb-projektre majdnem félmilliárd forintot, a nyíregyházi sportcentrum előkészületeire 300 milliót fordít a kormány. Az EMMI-től az utánpótlásprogramra megítélt összeg tovább növeli a utánpótlás-támogatás költségvetését. Ami legalább ugyanilyen fontos, hogy szerettük volna az emberekkel megismertetni mindazokat a bajnokságokat, amikben nemzetközi eredményeink vannak és amiknek otthont adunk.

Bármilyen furcsa is, sokan nem tudják, hogy a Forma-1 például egy világbajnoki futam, hogy a mecseki Historic-rali egy Eb-futam, hogy Michelisz Norbert világbajnoki ezüstérmes lett, mikor összetettben a második helyen végzett tavaly a WTCC-ben. Olyan rendezvényeink vannak, amiket nem ajándékba kaptunk; olyan értékekkel rendelkezik az autósportunk, amire büszkék lehetünk. Ezért kell mindenkinek tudnia, mit jelent a WTCC, a WTCR, az ERC, az ERX. Feladat bőven van, tovább kell haladnunk az úton. A csapatunk sikerekkel motivált, és ha ismét bizalmat kapunk, mi készen állunk a folytatásra.

 

origo.hu