100 év az orvostudomány szolgálatában

Szabolcs vármegye rendkívüli közgyűlése fontos döntést hozott 1918. december 30.-án. Elhatározta, hogy az Erzsébet közkórházban orvosi művekből álló tudományos könyvtárt létesít s a könyvtárt dr. Kállay Rudolf nevéről, mint aki adományával a könyvtár alapját vetette meg dr. Kállay Rudolf könyvtárnak nevezi el. Az akkor még kicsinyke gyűjtemény működéséhez a vármegye évi 400 koronát szavazott meg. A könyvtár azóta is működik és 2019-ben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját.

Ez a 2019-es év, ez egy fantasztikus év lesz, hisz a könyvtárnak a 100. centenáriumát ünnepeljük, illetve a kórházunknak a 120 éves évfordulóját kezdjük el. Úgyhogy ez a mai rendezvény tulajdonképpen egy sorozatnak az első állomása. Ez a könyvtár egy nagy büszkeségünk és értékünk., amit szeretnénk a jövőben is tovább vinni.

– mondta el dr. Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.

További képekért kattintson a fotóra!

A könyvtár igaz a 100. évfordulóját ünnepli, mindenféle tekintetben megfelel a 21. század követelményeinek.

Nagyon sokan, nyugdíjas orvosaink is visszajárnak a könyvtárba, de nagyon sok orvos írja nálunk például a phd-ját, vagy konferenciára készülnek fel. Nagyon megváltozott a szolgáltatásunk, a 21. századnak megfelelően megpróbálunk alkalmazkodni mi könyvtárosok ehhez.

– mondta el Bede Józsefné, a Dr. Kállay Rudolf Orvostudományi Szakkönyvtár és Közművelődési Gyűjtemény vezetője.

További képekért kattintson a fotóra!

A tudományos ülésen bejelentették, hogy a könyvtár hamarosan újabb fejlesztéseken esik át, új helyre, a Sebészeti tömbbe kerül, így könnyebben elérhetővé válik a közel 27 ezer kötet, amellyel jelenleg rendelkezik.