8. Szabolcs Néptáncegyüttes munkássága


1957 őszén Dalanics György népművelő megalakított egy tánccsoportot, mely a kitartó, szorgalmas munka eredményeként együttessé nőtte ki magát. Ekkor vették fel a „Szabolcs” Táncegyüttes nevet, mely Nyíregyháza legrégebbi amatőr néptánc közössége. 1968-tól az együttes rendszeresen részt vett hazai és külföldi fesztiválokon, Franciaország, Belgium, Hollandia, Anglia, Németország, Ausztria, Csehszlovákia, Szlovákia, Lengyelország, Kárpátalja, Erdély, Olaszország, Spanyolország különböző táncversenyein, a hazai Ki mit tud?  tehetségkutató rendezvényein. Szakmai munkájukat számos díjjal ismerték el: Megyei Nívódíj Verseny I. helyezése, nemzetközi néptánc fesztiválok I. helyezése, Arany- és Kiváló minősítések, különdíjak, oklevelek jelzik sikereiket. A Szabolcs Néptáncegyüttes szakmai munkájának célja a kulturális örökség megóvása. Felvállalják olyan rendezvények szervezését és lebonyolítását, amelyek során a néptánc hagyományait, kiemelkedő képviselőit interaktív programok keretében mutatják be az érdeklődőknek. A Szabolcs Néptáncegyüttes kiemelt figyelmet fordít az utánpótlás nevelésére, ennek érdekében immár egy évtizede szerveznek táncházakat Szabolcs-Szatmár-Bereg megye középiskoláinak kollégiumaiban. Táncaikban őrzik a Kárpát-medence folklórjának hagyományait, de eltökélt szándékuk olyan alkotások létrehozása is, melyek a mai kor emberének gondolat- és érzésvilágát tükrözik. Céljuk, a folyamatos belső alkotómunka mellett olyan művek felújítása, melyek valamikor meghatározó, „alapművei” voltak a hazai néptáncművészetnek. A tánccsoport fennállása óta közel 3000 táncos képzését, sikerét biztosította.

Városi cégeink