Zárásként egy remek verseny - Fazekas Dennis a magyar bajnok

Minden adott volt ahhoz, hogy egy remek versenyt láthassunk a salakmotoros szezon zárásaként a Nagyhalász Speedway Ringen. Remek idő, jól előkészített pálya és komoly tét.

A magyar-szlovén-szlovák egyéni bajnokság zárófutamán dőlt ugyanis el az elsőség kérdése.  Végül hat nemzet motorosai álltak rajthoz, de a bajnokságba nem számítottak be a lengyel, a cseh vagy éppen a román versenyzők eredményei. A lengyel Miesiac és az összetettben vezető szlovén Ivacic remekül kezdett, előbbi később minden futamában győzött, így mindketten biztosították helyüket a döntőben. Fazekas Dennisnek viszont alaposan meg kellett küzdenie a fináléért, de óriásit motorozott, és a reményfutamban győzve a négy közé jutott, ahol a lengyel Rempala volt még ott az említetteken kívül. A magyar fiú a döntőben két körön keresztül csodát művelt, az élen állt, de a hajrában Miesiac megelőzte, és győzött. Fazekas Dennis mögött David Rempala lett a harmadik.

Összetettben végül Ivacic végzett a magyar-szlovén-szlovák sorozat élén, de bajnokot hirdettek országonként is, és a magyar bajnok 2021-ben Fazekas Dennis lett.