Zarándokközpontot avattak Máriapócson

– E szenteltvízzel való meghintés által, fusson e helyről minden sátáni és gonosz cselekmény – ezekkel a szavakkal szentelte meg a Máriapócsi Zarándokközpontot Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye püspöke. A több mint 1700 négyzetméteres ház, a messze földön híres kegytemplom mellett épült fel. A célja, hogy a Könnyező Szűz Mária ikonhoz zarándokló hívőket és a turistákat a megfelelő módon tudják kiszolgálni. Máriapócsot egyre többen keresik fel, a látogatók száma éves szinten több százezerre nőtt. A görög katolikusok nekik építették a zarándokházat, ahol a turisták a hit erejét is megtapasztalhatják. – Ide, Máriapócsra is vélhetően sokan eljönnek turizmus céljából, ezt próbáljuk felfejleszteni, hogy minél többen hadd jöjjenek el, legyenek itt olyan helyek, központok, programok, amik sok embert vonzanak. A kifejezett célunk, hogy zarándokokká váljanak – hangsúlyozta Kocsis Fülöp.

 

TÖBBFUNKCIÓS LÉTESÍTMÉNY

 

A tervek szerint konferenciáknak, kiállításoknak ad majd helyet a Máriapócsi Zarándokközpont, de lesznek itt lakodalmak, bálok is. A görög katolikusok mindezek mellett ingyenes segélyszolgálatot indítanak, lesz baba-mama szoba és biciklikölcsönző is. Az átadáson részt vevő Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta, az egyháznak és az államnak közös a célja, ez mutatkozik meg a zarándokházban. – Én csak megköszönni tudom az egyház szolgálatát, és azt gondolom, hogy amivel a magyar állam ehhez hozzájárult vagy akár a különböző állami szervek, beleértve a megyét, az önkormányzatot, az végső soron nem más, mint természetes küldetésének a megvalósítása, aminek a célja az, hogy az emberek minél inkább kiteljesedhessenek, minél inkább megnőjön az életminőségük.

 

TÖBB SZAKRÁLIS ÉPÜLET IS MEGÚJULT

 

A zarándokház 220 millió forintból épült meg, amihez 649 ezer eurót a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programból nyerte el a görög katolikus egyház. A program keretében a máriapócsi zarándokház felépítésén kívül a nagykárolyi görög katolikus templom és közvetlen környezetének felújítása, a nagykárolyi Kalazanci Szent József római katolikus plébániatemplom épületének felújítása, valamint a szatmárnémeti román görög katolikus Popp Aurel-kápolna rekonstrukciója is megvalósult. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint ez azért fontos, mert a kereszténység is összeköti a két ország polgárait: – Azok az erős és hosszú távra is tervezni tudó közösségek, amelyek a saját terveikben, saját építkezésükben minden egyes alkalommal figyelembe veszik és figyelemmel vannak az egyházra. Figyelemmel vannak és figyelembe veszik azokat az értékeket, azokat a keresztény értékeket, amelyek bennünket meghatároznak, amelyek a mi hihetetlenül bonyolult identitásunknak talán a legfontosabb elemét adják a nyelv és a kultúra mellett.

Az átadáson kiderült, további, a zarándokokat kiszolgáló beruházásokat terveznek a görög katolikusok az idén 300 éves jubileumát ünneplő nemzeti kegyhelyen.

Z. Pintye Zsolt