XII. Európai Kerti Vasutak Találkozója

A park egyik leglátogatottabb rendezvénye igazi kuriózum a kisvasút iránt érdeklődők körében, ugyanis a környező országok – idén szlovén, osztrák és horvát résztvevők – dízel-, elektromos-, és gőzmozdonyainak kicsinyített másait lehet megcsodálni, ahogy felvonulnak az apró sínpályán. A program különlegessége, hogy a kismozdonyok mögé fel is ülhetnek a gyerekek és szüleik, és körbe utazhatják az alagúttal, tavacskával színesített kerti vasúti pályát.

Az eseményhez csatlakozik a világ egyik legnagyobb interaktív modellvasút- és terepasztal kiállítója, a Miniversum is. A Miniversum sátrában nemcsak a minivilágról kaphatnak ismertetőt az érdeklődők, hanem a gyerekek megtanulhatják a kézműves foglalkozásokon, hogy milyen sokféle módon és alapanyagból tudnak vonatokat készíteni, valamint lufifújó versenyen is kipróbálhatják ügyességüket.

A szervezők idén szombati meghosszabbított nyitva tartással várják az érdeklődőket, azaz este 10 óráig lehet a parkba kilátogatni és akár fáklyák fénye mellett kerti vasutazni.

Természetesen, a kismozdonyok és a fenti színes programkavalkád mellett a Park interaktív szolgáltatásai is kipróbálhatók: a látogatók utazhatnak nagy gőzmozdonyon, lóvasúton, sínautóban vagy akár a hajtányon.