Visszatekintő - Eseménydús volt 2017

NOVEMBER

ÚJABB FELÚJÍTOTT JÁRDASZAKASZ
Átadták az Ungvár sétányon az Arany János Általános Iskola és Gimnázium mögött található 213 méter hosszú felújított járdaszakaszt. A beruházás költsége bruttó 40 millió forint volt. Tavaly a teljes járdaépítési és -felújítási program közel bruttó 158 millió forint önkormányzati forrásból valósult meg.

ZÖLDEBB KÓRHÁZ
Bevezették a kórtermi szelektív hulladékgyûjtést a Jósa András Oktatókórházban. A Térségi Hulladék-Gazdálkodási Nonprofit Kft., illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház közös, kísérleti jellegû projektjének elsõdleges célja a környezetvédelem.

ÁTADTÁK A PRIMA DÍJAKAT
Tizenkettedik alkalommal adták át Szabolcs-Szatmár-Beregben a Prima Díjat a megyeházán. Boronkay Ferencné, Kéry Péter, az NYTV egyik alapítója és Nagylucskay László Prima díjas, Nagy Zsuka és Szepessy Béla pedig különdíjas lett.

MODERN SPORTKOMPLEXUM
Mûfüves labdarúgópályán, mûanyag burkolattal ellátott kosárlabdapályán, rekortán futócsíkon és egy szabadtéri kondiparkban is sportolhatnak egy fejlesztés révén a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium diákjai.

BRONZÉRMEK A VB-RÕL
Két érmet szerzett a kerekesszékes vívó világbajnokságon Veres Amarilla. Csapatban és kard egyéniben is harmadik lett a nyíregyházi sportoló.

VERÉBAVATÓ
Második alkalommal rendezte meg a Városi Verébavatót a Diák-Polgármesteri Iroda, a Mustárház és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata.

SPORTGÁLA
Sikeres éve volt a 2017-es nyíregyházi sportnak. Számos nemzetközi viadalon szerepeltek jól a város versenyzõi, akiket a hagyományos Sportgálán köszöntöttek. A díjátadón dr. Szabó Tünde sportért felelõs államtitkár és dr. Kovács Ferenc polgármester adta át a legjobbaknak járó elismerést.

KÍVÜL-BELÜL MODERN LETT A „KIS SZTK”
Befejezõdött a „kis SZTK” felújítása. A fejlesztés fõként európai uniós pályázatból, kisebb részben önkormányzati forrásból jött létre. A projekt keretén belül például nyílászárókat és hidegburkolatot cseréltek, az akadálymentesítéshez pedig lift is került a megszépült és sok szempontból modernizált épületbe.

ÚJABB FÖLDUTAK VÁLTAK ASZFALTOSSÁ
Elkészült az aszfaltút a korábbi földút helyén a Szikes utcán. A 156 méteres szakaszon 95 tonna aszfaltot használtak fel. 2017-ben 400 millió forintot költött a város új út építésére, 180 millió forintot járdafelújításra, 100 millió forintot pedig kátyúzásra.

TEMPLOM ÉPÜL ÖRÖKÖSFÖLDÖN
Lerakták Nyíregyháza új református templomának alapkövét Örökösföldön. A templom a Szalag és Törzs utca keresztezõdésénél épül fel.

KUTYAFUTTATÓT ADTAK ÁT
Újabb, zárt kutyafuttatót adtak át. Az ebek póráz nélküli sétáltatása, tréningezése most már a Homok soron is biztosított. A fejlesztés 4,7 millió forint önkormányzati forrásból valósult meg.

MINISZTERI ELISMERÉS A NYÍRVV-NEK
Belügyminiszteri elismerésben részesült a NYÍRVV. A társaság a közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedõ szakmai tevékenysége elismeréséül oklevelet és nagy értékû, tárgyi eszközök beszerzésére fordítható pénzjutalmat kapott.

DECEMBER

ÚJJÁÉPÍTETTÉK A TEMETÕ KERÍTÉSÉT
Közel 50 millió forint önkormányzati forrásból építették újjá az Északi temetõ Pazonyi úti kerítésszakaszát. A 100 évnél is öregebb régi, „piros” kerítés több helyen megrongálódott, átlyukadt, ezért volt szükség az újjáépítésre.

ELISMERT ROTARY-JÁTSZÓTÉR
A Szabadság téri integrált játszótér megkapta a XIX. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázat elismeréseit, mi több, ezzel jogot nyert arra, hogy nemzetközi szinten is bemutatkozzon, amelynek eredményhirdetése 2018 májusában, az Egyesült Arab Emírségekben lesz.

MEGNYITOTT A MÖMAX
Több mint negyven fõnek biztosít munkát az az új bútoráruház, mely megnyitotta kapuit Nyíregyházán. A Mömax az ország különbözõ pontjain rendelkezik boltokkal, a nyíregyházi a 9. áruházuk.

AZ ÉV TURISZTIKAI ATTRAKCIÓJA
A Szallas.hu ötödször hirdette meg azt a népszerû versenyét, amelyen 161 490 szavazat, 679 700 vendégértékelés és a szakmai zsûri véleménye alapján hirdettek eredményt. 2017-ben Az év turisztikai attrakciója, a voksok közel felét elnyerõ Nyíregyházi Állatpark lett, mindemellett pedig népszerûségi díjat vehetett át a nyíregyházi Deluxe Apartman „Panzió, apartman, vendégház” kategóriában.

ASZFALTÚT ROZSRÉTSZÕLÕN
Átadták az új aszfaltutat Rozsrétszõlõn, az Ösvény utcán. A korábbi földutat 822 méteres szakaszon burkolták le, a munkák során útalapot, szegélyeket építettek, illetve kialakították a csapadékvíz elvezetéséhez szükséges létesítményeket. A beruházás 122 millió forintba került.

MINISZTERI ELISMERÉS A CANTEMUSNAK
Az Emberi Erõforrások Minisztériuma 2017. december 12-én Elismerõ Oklevelet adott át a Nyíregyházi Cantemus Kórus Cantemus Gyermekkarának kiemelkedõ szakmai tevékenysége elismeréseként.

2,5 MILLIÓ EURÓS BERUHÁZÁS
Hatékonyabb, jobb minõségû gyártást garantál a Color Pack új nyomógépe. A cégnél 2,5 millió eurós beruházással egy Magyarországon teljesen egyedülálló technológiát avattak.

KUTYAFUTTATÓ A MALOMKERTben
Közel 1500 négyzetméteres kutyafuttatót adtak át a Malomkertben. Az új létesítményben még különbözõ agility eszközök is találhatóak, hogy tréningezni lehessen a négylábúakat. A kutyafuttatót az önkormányzat hozta létre és több mint 6 millió forintba került.

STRATÉGIAI EGYÜTTMÛKÖDÉS
Stratégiai együttmûködési megállapodást kötött Nyíregyháza és Debrecen önkormányzata. A korábbi, évtizedeken át tartó rivalizálást új lehetõségek váltják fel: kölcsönös elõnyökön nyugvó együttmûködés kialakítása a cél. Közúti, vasúti és légi közlekedési fejlesztéseket is terveznek.

LECSERÉLTÉK A RENDÕRAUTÓKAT
Nyolcvan új jármûvet adott át Nyíregyházán Farkas József r. dandártábornok, megyei fõkapitány. Az új autók szolgálatba állásával a gépjármûpark átlagéletkorát sikerült 7 évrõl 2 évre csökkenteni.

ÚJABB GYALOGÁTKELÕHELY
Az Eperjes utca–Gádor Béla utca keresztezõdésében lakossági kezdeményezésre új gyalogátkelõhelyet alakított ki a NYÍRVV Nonprofit Kft.

ÚJ CSOMÓPONT
Nyíregyháza egyik legforgalmasabb, most már átépített és bõvített csomópontját adták át. A Mezõ, a Bethlen Gábor és a Vasgyár utca keresztezõdését 430 millió forintból fejlesztették a gyorsabb, biztonságosabb haladás érdekében.

KONDIPARK A MÓRICZBAN
A Móricz Zsigmond Általános Iskola a Nebuló Alapítvány támogatásának és a szülõi közösség összefogásának köszönhetõen új kondiparkkal bõvült.

ESZKÖZFEJLESZTÉS AZ ONKOLÓGIÁN
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház az „Onkológiai diagnosztikai eszközök fejlesztése Nyíregyházán” címû projektjében jelentõs eszközfejlesztést hajtott végre az onkológiai diagnosztika területén. Beszereztek egy 1,5 T mágnes térerõsségû új és korszerû MR-készüléket. A beruházás összköltsége 495 millió forint európai uniós pályázatból valósult meg.

MEGNYÍLT A KFC LEGÚJABB ÉTTERME
Megnyílt a Kentucky Fried Chicken gyorsétteremlánc legújabb üzlete Nyíregyházán. Ez a KFC 49. egysége Magyarországon. Az étterem a körút Kert utcai szakaszán található, egy forgalmas benzinkút mellett.

DEFIBRILLÁTORT KAPOTT A VÁCI
A rozsréti Váci Mihály Általános Iskolában december 21-én, a karácsonyi rendezvényen adták át a Monbebe Kft. által felajánlott félautomata defibrillátort.