VIDOR-ral indul a hét Nyíregyházán – Programok hétfőn

Kossuth tér – színpad
19.00 Ocho Macho

Az együttes nem titkoltan a hazai könnyűzenei élet egyik új reménységének tekinthető, akik egykoron Kőszeg és Szombathely környéki zenészekből alakulva azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy megpróbálják sajátos formában átadni az embereknek azt, amit ők személy szerint a bulizásról gondolnak. Az egykori kis garázszenekar saját energetikusságát képes volt beleadni dalaiba és élő fellépéseibe is, így ma már az ország minden lakója ismeri a nevüket, hiszen nemcsak a rádiókban játsszák fülbemászó slágereiket, hanem koncertjeikkel hazánk minden régiójába eljutottak. Az olyan slágerek, mint a Jó nekem, az El Mundo Fantastico, a Pancho, a Képzeld el Másképp vagy a Maskaray ma már mindenkinek örökzöld klasszikusként csengenek a fülében, és biztosak lehetünk abban, hogy a VIDOR Fesztiválon prezentált előadáson is a fellépés gerincét képezik majd ezek a dalok – természetesen a banda többi slágere mellett.

Kossuth tér – filmvetítés
20.30 Dumapárbaj

Kalmár Tamás (Hadházi László) befutott, negyvenes évei végén járó, kissé felfuvalkodott sztár. Stand up nagyágyúként járja az országot fellépéseivel, és övé a legismertebb önálló showműsor az egyik kereskedelmi tévén. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben. Egy napon azonban rájön, hogy népszerűsége lassan a múlté, a közönség kedvence egyre inkább feltörekvő fiatal riválisa – Nagy Tóbiás (Kiss Ádám). Tamás – ahelyett, hogy szembenézne önmagával – úgy hiszi, minden bajának Tóbiás az okozója, ezért minden igyekezetével azon van, hogy a fiatal humorista fölébe kerekedjék. Próbálkozásai rendre balul sülnek el, s míg mi nevetünk szerencsétlenkedésein, Tamás egyre nagyobb slamasztikába kerül. Egyre romlik a kapcsolata feleségével és legrégebbi barátjával és egyben Tóbiással közös menedzserükkel: Vigéccel (Eszenyi Enikő). Miközben szeretteitől eltávolodik, szakmailag is lecsúszik, hihetetlen fellépéseken próbál pénzt keresni. Megrendelik poénjait vidéki diszkókba, szánalmas céges rendezvényekre és még gazdag horgászok is, hogy jobban harapjanak a halak. Egy mindent eldöntő dumapárbajra hívja ki Tóbiást, de a nagy csinnadrattával előkészített médiaesemény a menedzser rosszulléte miatt elmarad. A két rivális humorista Vigéc halálos ágyánál jön rá, hogy sorsuk nem az ellenségeskedés, hanem a két generáció közös, egymást ugrató poénegyvelege, így a temetés végül igazi fekete komédiába illő megbékéléssé változik. Vigéc a túlvilágról összehozza a két „szájkarate” sztárt.

[REKLAM]

Kossuth tér
15.30 VIDOR az egész (bel)város

Kossuth tér
15.30–19.00 Utcazenészek

Kossuth tér
16.00 Elemek, avagy tűzön, vízen, földön, égen

Kossuth tér
22.00 Tűzzsonglőrök

Móricz Zsigmond Színház – Nagyszínpad
19.00 Ketten egyedül

Krúdy Kamara
18.00 Garzonpánik
22.00 Garzonpánik

[REKLAM]

VIDOR-Sziget (VMKK előtti tér)
17.00 Az elátkozott malom (Burattino Bábszínház)
18.00 Vidám Manók Együttes (zenés gyermekműsor)

MŰvész Stúdió
10.00 Babszem Jankó

Bessenyei tér
18.40 Térzene

Városháza előtt
15.30–19.00 Street Comedy Show

VMKK
8.00–20.00 Szotyizmus – Hadron Művészeti Egyesület Kiállítása

VMKK
20.00 Dumaszínház – Duma Aktuál
Fellépők: Hadházi, KAP, Litkai, Lovász

Móricz Zsigmond Színház Galéria
18.30 Keleti Éva kiállítása

Móricz Zsigmond Színház emeleti előcsarnok
18.30 Függöny mögött

Megyei könyvtár
9.00–19.00 Szabadtéri Könyvtár

Megyei Könyvtár
9.00–19.00 „…Őrült is egy kissé…” – Karádi Nóra és Karádi Zsolt fotókiállítása

Megyei könyvtár
9.00–19.00 SORSfotók-Sipos László kiállítása

Jósa András Múzeum
9.00–17.00 A Magyar Aktivizmus Rajzművészete Antal-Lusztig Gyűjtemény kiállítása

Pál Gyula Terem
9.00–17.00 2014. évi képzőművészeti ösztöndíjasok bemutatkozó kiállítása

Korzó sétány és sétálóutca
15.30 Pantomimesek
15.30 Karikaturisták
15.30–19.00 Aszfaltakrobaták

Házasságkötő terem előtt
15.30 Ugrókötelesek
17.00 Ugrókötelesek

OTP előtt
17.30–18.00 Agni Triom vidám zsonglőr műsora

Szifon Espresso Bár
17.00 Kroki A'la Krúdy irodalmi kávéház

Cinema City
15.30 Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan
18.30 Argo 2

Szabadság tér
10.00–19.00 Pillangó Járat
10.00–19.00 Bennünk az Energia!

Móricz Kert
21.00 Bluesers – Dirty Lyle

Jósa András Megyei Kórház
14.00 Bohócdoktorok

Mustár FM, FM 89.6
0.00–24.00 Best of VIDOR – 13 év, 100 lemez a legjobbak közül, avagy világzene minden mennyiségben a Mustár FM-en