Versmondó versenyt tartottak a Szent Imre Általános Iskolában
Fotó: https://szentimre-nyh.hu/

Ötödik alkalommal rendezték meg az immár hagyománnyá vált versmondó versenyt a város iskolába készülő óvodásai számára. 

– Az idén 26 bátor nagycsoportos óvodás mondta el legkedvesebb versét iskolánk kápolnájában – tájékoztatta szerkesztőségünket a Szent Imre Általános Iskola.

Az értékelés előtt a zsűri elnöke a következő gondolatokat osztotta meg:

„Amikor a Szent Imre Általános Iskola meghívását elfogadtátok, különleges feladatra vállalkoztatok. Édes anyanyelvünk, a szép magyar beszéd nagykövetei, szószólói lettetek.

Mikor jó a versmondás?

HA A SZAVALÓ ÉRZÉSEI IS BENNE VANNAK!

– az óvodás korosztálynak megfelelő a versválasztás

– folyamatos, érthető a versmondás

– szép kiejtés, kifejező, élvezetes előadás, összhang

Bátorságról tettetek tanúbizonyságot, amikor otthonotok, szeretett óvodátok biztonságából szüleitek, pedagógusaitok biztatására eljöttetek, hogy elmondjátok, bemutassátok kedvenc verseteket.

A magyar irodalom gyöngyszemei gurultak most ide elénk. Próbálgassátok szárnyaitokat, hisz hamarosan ti is iskolások lesztek, lehet éppen itt a Szent Imrében.

Petőfi Sándor születésének 200.évfordulóját ünnepeljük hamarosan. Számos költemény született világhírű költőnk tollából a gyermekek számára is. Anyám tyúkja, Arany Lacinak, de a híres Nemzeti dal dicső sorait is már gyermekként megismeri minden magyar kisfiú és kislány.

Kedves szülők, pedagógusok fontos szót ejteni itt és most a család meghatározó szerepéről. A magyar nyelv, a szép kifejező beszéd elsajátításához értékes népi mondókák, mesék, dalok, versek, népi játékok közvetítésével az édesanyák, nagyszülők tehetnek a legtöbbet, majd az óvodapedagógusok.

A szerető családban nevelt, megerősített gyermek ebben a mai felgyorsult, túlhajszolt világban is jobban megállja a helyét. Ezért válasszuk a tiszta forrást, közvetítsük az értékes magyar irodalmat, zenét a jövő nemzedéke, kicsi emberpalántáink számára hittel, szeretettel.

Köszönöm, hogy itt lehettem és engem is meghallgattak!

Kívánok minden résztvevőnek egészséget, kitartást, jó iskolaválasztást!" – emelte ki Kozma Mihályné zsűritag, a Hajdúdorogi MeseSarok Óvoda pedagógusa.

Díjazottak:

1. Kovács Gréta Szent Imre Katolikus Óvoda

2. Széplaki Zsombor Eszterlánc Északi Óvoda

3. Pál Bella Szent Imre Katolikus Óvoda

Különdíj:

Kertész Hanga Búzaszem Nyugati Óvoda

Kovács Anna Szent Imre Katolikus Óvoda

 

Szerzők: a Szentimrés tanító nénik