Vége a szezonnak - Döntött az MLSZ, az élvonal igen, az NB-II nem folytatódik

A tervek szerint szigorú egészségügyi előírások mellett május 23-án a Magyar Kupa elődöntőinek első mérkőzéseivel folytatódik a futballidény, május 30-án pedig a 26. fordulóval folytatódhat a férfi NB I-es bajnokság. A női NB I-ben csak a BL-be indulás eldöntéséhez szükséges mérkőzéseket rendezik meg. A tömeges érintkezés továbbra is komoly veszély, ezért a futsal és a szabadtéri amatőr és utánpótlás-bajnokságok idénye befejeződik - áll az MLSZ közleményében. 

A felfüggesztett NB II-es bajnokság nem folytatódik, a bajnokság elmaradt és hátralévő mérkőzéseit nem rendezik meg. A bajnoki táblázat jelenlegi állapota a záró táblázat, a bajnokság hivatalos végeredmény nélkül zárul le, nincs bajnok, nincsenek végső helyezések, és nincsenek végeredmény alapján feljutók és kiesők sem - írja az mlsz.hu. 

A záró táblázat 1. és 2. helyén álló csapatok jogosultak a 2020/21-es idényben az OTP Bank Liga NB I-es bajnokságba történő nevezésre. A záró táblázat 18., 19. és 20. helyén álló csapatok nem lesznek jogosultak a 2020/21-es idényben az NB II-es bajnokságba való nevezésre. Ennek értelmében feljutott az MTK és a Budafok, kiesett a már korábban kizárt Balmazújváros mellett a Tiszakécske és a Vác. A Nyíregyháza Spartacus a 8. helyen állt, amikor a bajnokság félbeszakadt. 

A férfi U19, U17 és U16 bajnokságok 2020/21-es versenyrendszerét a záró táblázaton elfoglalt helyezések alapján alakítják ki. A korábbi versenykiírás szerint ez azt jelentheti, hogy a Szpari korosztályos csapatai az élvonalba jutottak. 

Annak érdekében, hogy országos szinten ne növekedjen drasztikusan az érintkezések száma, minden további országos és megyei bajnokság, kupa és grassroots torna lezárásra kerül. Több mérkőzést nem játszanak a csapatok. A tabellák jelenlegi állapotukban rögzülnek, és nincs hivatalos végeredmény, nincsenek helyezettek, nincs végeredmény alapján feljutó és kieső, a csapatok nem kapnak érmet és oklevelet.