„Városunk szívében, szép kertnek közepén, Egy kedves kápolna mosolyog mifelénk”
Amiről az utcák mesélnek...

A nyíregyházi metodista gyülekezet abból az ébredési mozgalomból sarjadt, amely az evangélikus egyház kebelébe tartozó, elsősorban a bokortanyákban élő tirpákság körében fogant a 20. század elején.

Kezdetben nem új felekezet alapítása volt a céljuk, hanem a saját egyházukban akarták megélni vallásosságukat. Így továbbra is szorgalmasan eljártak az evangélikus templom istentiszteleti alkalmaira, de emellett magánházakban külön összejöveteleket is szerveztek, ahol az igehirdetők tanításait hallgatták. Azonban ez az „ébredési mozgalom” nem nyerte el mindenki tetszését, így már 1913-ban és 1914-ben is támadások érték. „Amikor a történelmi egyház öreg tömlőibe nem képes az újbort befogadni, azt magából kiveti” – fogalmazta meg szemléletesen a gyülekezet történetírója, Márkus József. Egy budapesti látogatást követően a közösség vezetői a metodista egyházhoz való csatlakozás mellett döntöttek, így hozták létre a városban 1920-ban a metodista gyülekezetet, amelynek 1922-ben Wall­raben­stein Jakab lett a lelkipásztora.

Wallrabenstein 1929-ig állt a gyülekezet élén. Sikerült megnyernie a helyi hatóságok rokonszenvét, amelyet a szociális munka terén kifejtett missziójának is köszönhetett. Távozásakor így foglalták össze érdemeit: „fáradhatatlanul munkálkodott a szociális bajok orvoslása terén, jelentős küzdelmet indított a nyomor, a népbetegségek, az alkohol pusztításai ellen, felkarolta a szegényeket, melegedőszobát rendezett be az otthontalanoknak, a fázó szegény munkásgyermekeknek és sokat fáradozott az epileptikus betegek otthonának megteremtése érdekében”.

Az õ idejében készült el a gyülekezet Dessewffy tér (ma: Bessenyei) 10. sz. alatti kápolnája is. A Kálmán-Várallyay-Kovács mérnökcsoport által tervezett épület alapkövét 1922. július 23-án tették le. Az építési költségekhez a gyülekezeten kívül amerikai és svájci hittestvéreik járultak hozzá. A kápolnát 1923 pünkösdjén, május 20-án szentelték fel. Az épület ma a metodista hitvallású Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Nyíregyházi Gyülekezetének a tulajdonában van.

 

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)