Városi Ovis Nap a múzeumfaluban

Két napon keresztül 4500 nyíregyházi óvodást vártak programokkal a gyermeknap alkalmából. A kicsik megismerkedhettek a hagyományokkal, megtudhatták, hogy hogyan sült kemencében a kenyér, vagy milyen eszközöket használtak nagyszüleink.

– Megismerkedhettek az Árpád-kori faluval, megtudhatták, hogyan zajlott a nagymosás régen, de fellépett a színpadon az Y2K is. Igyekeztünk olyan programokat szervezni, hogy jól érezzék magukat a gyerekek – mondta Májerné Somogyi Hajnalka rendezvényszervező referens, Nyíregyháza önkormányzata.

További képekért kattintson a fotóra!

Az Alma együttes koncertjén azonnal táncra perdültek a gyerekek. Nyíregyháza vezetése azért is szervezte meg ezt a napot, mert fontosnak tartják, hogy az óvodások együtt legyenek, és jól érezzék magukat.

Vasárnap gyermeknap, ez nemcsak a kicsiknek, hanem a szülőknek, nagyszülőknek is egy ünnepnap, mert láthatjuk, hogy a gyerekek jól érzik magukat. Ehhez szerettünk volna mi is kapcsolódni ezzel a rendezvénnyel – mondta Halkóné dr. Rudolf Éva, a Köznevelési, Kulturális és Sportbizottság elnöke.

Az óvodások számára decemberben már rendeztek a Bujtosi Szabadidő Csarnokban egy ünnepi programot, és a Városi Ovis Napból is szeretnének hagyományt teremteni. A legkisebbek rövidesen ismét ajándékkal gazdagodnak, napokon belül újabb óvodák kapnak műfüves focipályát.

A csütörtöki rendezvényen készült fotóinkat ide kattintva tekinthetik meg.

D. L.