Van tíz célja? Vagy talán csak egy is...?

Kellemetlen, gyomorba vágó gondolatok, igaz? Pedig néha szükségünk van ilyenekre, hogy ébredjünk, s ha vakvágányon haladunk, átállítsuk a váltót. Ám, ha mindezt szeretetteljes közegben, mosolyogva tálalják, még jól is eshet. Ilyen, egyszerre szemnyitó, utat mutató, elgondolkodtató, mégis derűs, pozitív érzésekkel feltöltő élmény Rudikné Kecsmár Ágnes (kétszer) másfél órája a Korzóban, ingyenesen az „Én változtatni akarok!” programon. Pedig az itt kapott tudás megfizethetetlen! A pszichológus, tréner elhatározta, hogy csatlakozik Mái Attila és Mái Kovács Anikó, „a pozitív gondolkodás házaspár” által elindított kezdeményezéshez: legyen Magyarország a világ legvidámabb, legoptimistább és legsikeresebb országa! Mert máig is szörnyen gondolkodunk magunkról és a világról: egy felmérés szerint 155 országból csak 103-ak vagyunk az elégedettségi-boldogsági listán úgy, hogy mögöttünk zömében csak a nyomorszintet kevéssel meghaladó ázsiai és afrikai országok állnak...

Hogyan javíthatunk ezen? CSAK úgy, ha a világ helyett magunk megváltoztatásán dolgozunk. Ehhez pedig „CSAK” egy felismerés és szándék kell: nem jó így, másképp szeretnék élni! Aztán elég egy péntek délután felszabadított másfél óra, egy ülőpárna, toll és papír, a bevásárlóközpont harmadik emeletén. A többiben segít a szinte tapinthatóan pozitív kisugárzású háromgyermekes édesanya, aki nem a „tutit” mondja, nem kényszerít, csak felvet, megmutat és kérdez – tudományos alapon. Tudta, hogy sikerünk 85 százalékban azon múlik, kikkel vesszük körbe magunkat? S azt, hogy sokan gyermekként élnek felnőttként, mert még mindig másokra mutogatnak maguk helyett? S azt, hogy akár csak 5–10 percnyi pozitív gondolat és tartalom olvasása hihetetlen erővel tölthet fel? S hogy a stresszes embert a környezet irányítja ahelyett, hogy kézbe venné az életét? Az elmélet gyakorlattal párosul, így aki kinyílik a kérdésekre, válaszokat kaphat, mely alapján újrafogalmazhatja a saját életét, immár sokkal pozitívabban. Mindig a domináns, érzelmekkel teli gondolat valósul meg – vallja a tréner, aki a szándékai szerint folyamatosan kitárja a kaput a változtatni vágyók előtt. Már csak az a kérdés: Ön éppen most mire gondol főként – jóra, vagy rosszra? Ha nagyon megérintették mindezek, netán megsértődött, vagy vitatkozni szeretne, jó jel. Elindult a változás útján...

Tarczy Gyula