Van az a szint amikor inkább azt mondjuk, hogy nem

Elmarad a hétvégére tervezett salakmotor verseny a Speedway Ringen. A szervezők szerettek volna neves versenyzőket hívni a magyar-szlovén bajnoki futamra, a motorosok többsége azonban már befejezte a szezont. A házigazda klub ezért úgy döntött, nem szeretne egy alacsony színvonalú versenyt megtartani. 

Castagna, Rempala, Kubera, Jamróg. Csak néhány név azok közül, akikkel az elmúlt hetekben tárgyalt a Nagyhalász Speedway Ring tulajdonosa. Albók József szeretett volna október 29-én zárásként egy újabb rangos verseny házigazdája lenni, ám a magyar-szlovén bajnoki fordulóra neves motorost már nem lehetett találni. A többség vagy megkezdte a szabadságát, vagy sérülés miatt nem tud rajthoz állni. Már a múlt heti debreceni versenyen is csak 15-en tudtak elindulni, a nagyhalászi klub pedig végül úgy döntött, nem szeretné becsapni a nézőket azzal, hogy a szokásosnál gyengébb színvonalú viadalt szervez, ezért lemondták a szombatra tervezett versenyt. 

- Nehéz döntés volt, de van az a szint, amikor inkább azt mondjuk, hogy nem! A nézők már megszoktak egy színvonalat, és joggal várják el, hogy jó versenyt szeretnének látni, ehhez pedig megfelelő mezőny kell. Vannak, akik nem nézik meg előzetesen a rajtlistát, és – nem lebecsülve a fiatalokat - nem szerettünk volna csalódást okozni a szurkolóknak - mondta Albók József tulajdonos, Nagyhalász Speedway Ring

A hétvégén így Szlovéniában zárul a magyar bajnokság. Fazekas Dennis toronymagasan vezet, és akkor is megvédi címét, ha mindig az utolsó helyen végez. 

- Neki elegendő ha rajthoz áll, de természetesen nem ez a cél. A motorokat megfelelően felkészítettük, és legutóbb Debrecenben is remekül ment Dennis, ez a cél most is – tette hozzá Albók József. 

Idén a Nagyhalász Speedway Ringen EB és GP kvalifikációs versenyt is rendeztek, volt U19-es EB döntő és páros EB elődöntő. A tervek szerint jövőre is hasonló színvonalú viadalok házigazdája lesz a pálya.