Választási eredmények – Kiemelkedő részvételi arány

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a szavazásra jogosultak 69.5 százaléka járult az urnákhoz vasárnap reggel 6 és este 19 óra között. A leadott szavazatok 98,5 százalékának összesítése után a 199 fős parlamentben a FIDESZ-KDNP 133 mandátumot szerzett, ez 66, 83 százalékos eredményt jelent, amellyel újra meg lehet a kormánypárt kétharmados többsége.


További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Szarka Lajos

A második legtöbb szavazatot a JOBBIK kapta, ezzel 26 mandátumot szereztek. A Parlamentbe jutott az MSZP-PÁRBESZÉD 20, a DK 9, az LMP 8, az EGYÜTT 1 mandátummal. A maradék két helyen egy független, és egy a MAGYARORSZÁGI NÉMETEKET képviselő jelölt osztozhat.

Kiemelkedő részvételi arány

Az országgyűlési választáson Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében átlagosan közel 65 százalékos volt a voksolók részvételi aránya. Az 1-es számú választókörzetben 71.1 százalékos részvétel mellett Dr. Szabó Tünde a FIDESZ-KDNP jelöltje győzött, a szavazatok 41.2 százalékát szerezte meg. Második lett Csabai Lászlóné az MSZP-PÁRBESZÉD jelöltje 32.26 százalékkal, a harmadik pedig Lengyel Máté a JOBBIK jelöltje 19.12 százalékkal.


További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Szarka Lajos

A 2-es számú választókörzetben közel 64 százalékos részvétel mellett Dr. Vinnai Győző a FIDESZ-KDNP jelöltje a szavazatok 48.89 százalékával győzött, a második Dr. Fülöp Erik Sándor a JOBBIK jelöltje lett 34.31 százalékkal, a harmadik pedig Dr. Helmeczy László a DK jelöltje 10.53 százalékkal. A megye 3-as számú választókörzetéből Seszták Miklós FIDESZ-KDNP-s, a 4-es számúból Tilki Attila FIDESZ-KDNP-s, az 5-ös számúból Kovács Sándor FIDESZ-KDNP-s, a 6-os számúból pedig Simon Miklós, szintén FIDESZ-KDNP-s jelölt jutott a Parlamentbe.


Szoboszlai Tibor