Vakcinabőség: 7 kórházi oltóponton és 269 háziorvosi praxisban várják a megyei oltakozókat

Vakcinabőség: 7 kórházi oltóponton és 269 háziorvosi praxisban várják a megyei oltakozókat
Fotó: Szarka Lajos

Kórházi oltóponton hét városban, továbbá 269 háziorvosi praxisban lehet felvenni a vakcinát Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, melyből bőven áll rendelkezésre – nyilatkozta múlt héten a Nyíregyházi Televízió stúdiójában Román István kormánymegbízott. A megyei kormányhivatal vezetője hangsúlyozta: az átoltottság magas hazai szintje tette lehetővé az európai szinten is jelentős nyári nyitást.

– Január folyamán alakultak meg a megyei oltási munkacsoportok, s az elmúlt hónapokban minden reményt túlszárnyalóan sikerült haladni, elérve egy olyan pontra, ahová szerettünk volna eljutni. Így most, sokkal több mint ötmillió beoltott után a nyitás lehetősége adott lett – fogalmazott stúdiónkban Román István.

Igény és elhivatottság

A kormánymegbízott hangsúlyozta, mindehhez kellett a lakossági igény, valamint főként az egészségügyben és a közigazgatásban dolgozók elhivatottsága is. Szabolcs-Szatmár-Beregben továbbra is minden adott az oltakozáshoz: a megye 7 városában kórházi oltópontokon és a háziorvosi praxisoknál 269 helyen lehet felvenni az oltást.

Könnyedén felvehető az oltás

– A kórházi oltópontokon lehetőség van Pfizer, Szputnyik és Sinopharm oltóanyag felvételére, háziorvosok pedig a járási hivataloktól igényelhetik a jelentkezők száma alapján, a Pfizer, a Sinopharm, a Moderna és a Janssen oltóanyagokat is. Most olyan széles a paletta, hogy aki eddig még valamilyen oknál fogva nem vette fel, de mégis szeretne hozzájutni a védőoltáshoz, nagyon könnyen megteheti. Vagy a háziorvosához bejelentkezik, vagy az elektronikus felületen, az ESZT-n keresztül egy kórházi oltóponton foglal magának időpontot, természetesen a regisztrációt követően – jelezte a megyei kormányhivatal vezetője.

Az oltási terv szerint haladtak

Román István emlékeztetett: karácsonykor érkeztek az első oltóanyagok a megyébe, s az operatív törzs által jóváhagyott oltási tervnek megfelelően először az egészségügyben dolgozók kapták meg a vakcinát, majd a bentlakásos szociális intézményekben élők. Utóbbi rendszerben a kórházak mobil csoportjai közel 5000 ember oltásáról gondoskodtak, ami komoly logisztikai feladat volt.

A vírus továbbra is jelen van

A kormányhivatal vezetője külön köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt hónapokban a folyamat bármely fázisában részt vettek, külön is az egészségügyben erőn felül teljesítőknek. Mint mondta, a harmadik hullám elült, de a vírus jelen van továbbra is, mindenkinek kell vigyázni magára és a saját környezetére is.

Sokakat lebeszéltek

A tapasztalatok azt mutatják, akik felvették a védőoltást, azok között a megbetegedések száma rendkívül minimális. Szerinte ezért is volt akadályozó tényező egyes politikai szereplők ezzel ellentétes kommunikációja. – Azt érzékeltük a munkánk során, miközben próbáltunk előre haladni, hogy azok a vélemények és azok a véleményformálók, akik az egészségügyi szakemberekkel ellentétes véleményeket fogalmaztak meg, bizony nagyon sok embert lebeszéltek arról, hogy oltakozzanak. Azt gondolom, hogy összességében ez egy sikertelen kísérlet volt, mert több mint ötmillió ember így is felvette a védőoltást, hogy nagyon sok olyan információt kapott, akár a politikai életből is, ami erről őt megpróbálta lebeszélni. Ennek ellenére ez egy óriási eredmény, a józan ész és az egészségügyi szakemberek győzelme – fogalmazott.

Ez adta a nyitás lehetőségét

A kormánymegbízott arra is kitért, a sikeres oltakozási folyamat adta az esélyt arra, hogy hazánknak az európai országoknál hamarabb volt lehetősége a nyitásra – a legtöbb helyen a miénknél jóval szigorúbb korlátozások és szabályok vannak továbbra is érvényben. Sőt, az előrejelzések alapján Magyarországon az egyik legmagasabb gazdasági növekedés várható idén, ez pedig annak is köszönhető, hogy több mint ötmillió honfitársunk felvette a védőoltást, elfogadva, hogy ebből a helyzetből így lehet kikerülni, ezáltal megteremtődött a nyitás lehetősége.

A fejlesztések nem álltak le

Ami a gazdaságot illeti, voltak jelentős kormányzati lépések a nehéz helyzetbe került ágazatok megsegítésére, csak a megyében meghaladta a 3 ezret azoknak a pályázatoknak a száma, akik támogatást kértek. Román István hozzátette, a fejlesztések sem álltak meg a pandémia alatt Nyíregyházán és a megyében sem. A jövőt illetően pedig kiemelte, a bejelentett további, jelentős útfejlesztések tovább erősíthetik a megye gazdaságát, gondolva a Debrecen és Nyíregyháza közötti főútszakasz négysávossá bővítésére, vagy az M49-es és M34-es építésére.