Vakcinában a lehetőség

Az elmúlt tanévben Magyarországon 38 ezer kislány részesült az ingyenes méhnyakrák elleni védőoltásban. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a 3200 jogosult 90 százaléka kapta meg a vakcinát. A nemzeti védőoltási program idén második alkalommal kínálja fel a lehetőséget a szülőknek, hogy hetedikes lányuknak védettséget szerezzenek.

 

3112 jogosult

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 3112 13 éves, hetedikes lánygyermek kaphatja meg idén a térítésmentes oltást. A vakcina a méhnyakrák kialakulásáért felelős két vírus ellen védi meg a gyerekeket. A Híradónkat tájékoztató szakember azt mondta, ez egy olyan vírus, aminek száz fölötti típusa fordul elő. A regisztrált megbetegedések közel 80 százalékáért viszont az a két vírus felelős, amely ellen a vakcina megvédi a lányokat. A gyerekeket a megyei tisztifőorvos szerint érdemes beoltatni.

 

Ajánlott vakcina

 

Dr. Magyar Veronika, megyei tisztifőorvos azt mondta, praktikus beoltatni a gyermekeket, hiszen a vírus a nemi élet gyakorlásával terjed emberről emberre közvetlenül. Ezért ebben a korosztályban, mielőtt a hetedik, nyolcadik osztályos fiatalok elkezdenék a rendszeres nem életet, praktikus beoltatni, hiszen ez megelőzi nagymértékben a méhnyakrák kialakulását.

 

Második leggyakoribb halálok

 

Magyarországon a nőgyógyászati problémák közül a méhnyakrák a második legmagasabb halálozást okozó megbetegedés. A sok esetben nehezen gyógyítható betegség az oltással megelőzhető. Az oltóanyagot Magyarországon néhány évvel ezelőtt vezették be, de közel egy évtizede oltanak vele Amerikában és Nyugat-Európában. A felajánlott védőoltást biztonságosnak ítélik meg a szakemberek, amelynek szövődménye csak nagyon ritka esetben fordult elő az elmúlt 10 év alatt.

 

Határidő: szeptember 11.

 

Az idei oltás előtt minden érintett kapott egy tájékoztató levelet és egy szülői nyilatkozatot, amit szeptember 11-éig kitöltve vissza kell juttatni az iskolai védőnőknek. Az oltást az állam térítésmentesen biztosítja a szülők részére azért, hogy ezzel ez a betegség megelőzhető legyen. A kislányok ebben a korosztályban két oltást kapnak, egyet októberben, egyet pedig tavasszal, hat hónap különbséggel. A vakcina bekapcsolódik az oltási rendbe, nem zavar meg egyéb más oltást.

[REKLAM]

Amennyiben a kampányoltás idejében az érintett tanuló beteg, később kapja meg az iskolaorvostól a védelmet. A védőoltások névre szólóan érkeznek, így minden igénylő megkapja adagját. A méhnyakrák kialakulásáért felelős vírust a fiúk is megkaphatják, hiszen a nemi érintkezés folyamán az egyik szervezetből a másikba kerül, de a férfiaknál egyéb megbetegedéseket okoznak. Azonban, ha a lányok védettek, megóvják a betegségtől a fiúkat is.

Mikita Eszter