Vádemelés a nyíregyházi mosószer-hamisító banda ellen

A vádirati tényállás szerint egy nyíregyházi házaspár 2013. és 2014. években abból tett szert rendszeres jövedelemre, hogy különböző közismert és népszerű mosószert hamisítottak úgy, hogy azok külső megjelenésükben a megszólalásig hasonlítottak az eredeti termékekre, majd a hamis mosószereket ellenérték fejében értékesítették a megtévesztett vevőik részére.

A hamis mosószerek előállításához szükséges alapanyagokat, flakonokat, kupakokat, címkéket és a különféle vegyi anyagokat a házaspár férfi tagja szerezte be, míg a felesége személyesen felügyelte a munkákat, és az értékesítésben is részt vett.

A férfi a hamis mosószerek előállításához telephelyet bérelt és munkaerőt szerzett, akik a hamis mosószert úgy készítették, hogy ismeretlen eredetű és minőségű mosószert adagoltak ki az eredeti termékhez megszólalásig hasonlító flakonokba, azokat zárókupakokkal látták el, majd ráragasztották a hamis címkéket.

A vádlottakat néhány hónap illegális gyártás után 2013 decemberében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eljárói tetten érték, majd őket gyanúsítottként hallgatták ki. A mosószer-hamisítással azonban ezt követően sem hagytak fel, I. rendű vádlott újra telephelyet bérelt, részben új munkaerőt szerzett és tovább folytatta a mosószer hamisítását, mígnem 2014 októberében a NAV ismét tetten érte.

A vádlottak cselekményükkel több mint 10 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az iparjogvédelmi oltalom jogosultjának.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség a vádlottakat iparjogvédelmi jogok megsértésének jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett bűntettével vádolja.